hirlevel

Krízismenedzsment
Grand Fashion Outlet - az első belvárosi outlet center
Image2012 első felében egy új kiskereskedelmi formátum, egy többszintes outlet pláza nyitja meg kapuit Budapest belvárosában. A 10.000 m2-es bevásárlóközpont szakít az outlet bevásárlóközpontok eddig megszokott elhelyezkedési politikájával, és nem a város peremén, hanem a belvárosban a Róbert Károly körút, Váci út és Lehel út közti szakaszán nyit, ...
 
Megbüntették az adóhatóságot
ImageA Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által személykocsik beszerzésére kiírt tendert, és egymillió forintra bírságolta az adóhatóságot - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. A NAV azt követően kezdeményezett közbeszerzést miután az idén áprilisban a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság...
 
Dagad a botrány: meglopták a német hírszerzőket
ImageEurópa vezető gazdasági és politikai hatalmában nem az állami kémszolgálat munkatársai, hanem a bűnözők mutattak be ámulatba ejtő akciót. Történetesen az épülő hírszerzési központ terveinek ellopásával. A korábbi sajtóinformációt most hivatalosan is megerősítették. Berlin legtitkosabb építkezésének számít a német szövetségi hírszerzés ...
 
Lemondott a Scotland Yard főparancsnoka
ImageLemondott vasárnap este a Scotland Yard - a londoni rendőrség - főparancsnoka, Sir Paul Stephenson, miután számos bírálat érte az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányával kapcsolatban, egyebek mellett azért, mert a Scotland Yard egy ideig szerződéses kapcsolatban állt a telefonlehallgatási botrányt okozó egykori vasárnapi ...
 
Lehet egy dinnyével több?
ImageCsökkent Magyarországon a dinnyefogyasztás, ami évente fejenként mintegy 4 kilogramm - mondta a tárcavezető a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságíróknak, mielőtt Varsóba utazott volna az unió környezetvédelmi minisztereinek informális találkozójára.
 
Több száz milliós adócsalás Electro World cégcsoportnál?
ImageTöbb száz milliós adócsalás gyanúja miatt tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a csődvédelembe tartó Electro World cégcsoportnál. Átvizsgálták a társaság korábbi budai központját, a korábbi elnök-vezérigazgató, Polgár Csaba siófoki házát, valamint a jelenlegi vezérigazgató, Nagy Károly András villáját is.
 
Jól halad a ledőlt ikertornyok helyére tervezett irodakomplexum építése

ImageKét hónappal a terrorakció 10. évfordulója előtt New Yorkban jól halad a ledőlt ikertornyok helyére tervezett irodakomplexum első felhőkarcolójának, a One World Trade Centernek az építése - számolt be az Ingatlanmenedzser.hu. Az új irodaházakat David Childs tervezte, az első, 2013 végén elkészülő, 175 méter magas toronyban...

 
A Széll Kálmán-terv konzisztens az IMF múlt őszi ajánlásaival

ImageA Széll Kálmán-terv iránya és céljai üdvözlendőek, és legtöbbjük konzisztens azokkal az ajánlásokkal, amit az IMF fogalmazott meg tavaly ősszel – nyilatkozta Irina Ivascsenko, a Valutaalap magyarországi vezetője a Hírszerzőnek. Az idei költségvetés elfogadása előtt az IMF és a kormány számos kérdésben nem ugyanúgy gondolkodott, de az azóta bekövetkezett változásokat üdvözölni tudjuk...

 
Ma már nem éri meg spammelni - állítja a spam koronázatlan királya
ImageMa már nem éri meg spammelni, mert a bevétel a számlák kifizetésére sem elég - állítja a börtönből nemrég szabadult Robert Soloway. A levélszemét koronázatlan királya úgy véli, hogy a spam nem fog megszűnni, amíg csak az e-mail szabad vagy ingyenes marad, de az új próbálkozók többsége odébb áll majd, ha látják, hogy milyen nehéz manapság üzletet csinálni a kéretlen reklámlevélből.
 
Hol van a határ az üzleti hírszerzés és a kémkedés között?
ImageAz üzleti hírszerzés kényes területe a vállalatok eredményes működésének, olykor vékony mezsgye választja el az illegális ipari kémkedéstől. Máskor pedig az állami titkosszolgálatok munkája keveredik a versenyszféra megbízásaival. Például, amikor az állam törvényben meghatározott feladatának tesznek eleget, hogy a stratégiai területen működő cégeket megvédjék...
 
Veszélyben vannak az üzletek, ahol nők dolgoznak?
Image2011. június 21-én az esti órákban egy ismeretlen férfi jelent meg a szolnoki ékszerüzletben majd egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve követelte az értékeket az ott dolgozó nőtől. Miután a fiatal rabló megkapta a zsákmányát elmenekült az ékszerboltból. 
 
Jeszó vagy arcfelismerő?
ImageAz arcfelismerő alkalmazás korántsem utópia. A mindössze kilenc euróért árusított szoftver a jelszavak kavalkádjába belefáradtak számára jelent mentőövet: ahelyett, hogy lázasan keresgélnénk a memóriánkban, hogy melyik esetben melyik belépési kódot, jelszót kell bepötyögni, elegendő csak ránézni a számítógépre, ...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 73 - 84 / 2521
szótár

degusta

noeldekor

grantplus

kapsza

 

Az FBI és a közösségi portálok

ImageA közösségépítő weboldalak és szolgáltatások komoly népszerűsége nyilvánvalóan a hatóságok figyelmét sem kerüli el, hiszen ezek révén olyan információkhoz juthatnak, amelyeket a bűnüldözésben fel tudnak használni, akár a nyomozati munka elősegítése, akár bizonyítékok begyűjtése céljából. Úgy tűnik azonban, hogy az FBI nem elégedett azzal, ...

Magyar hacker: állásinterjúból a rács mögé

ImageTavaly lehetett először hallani Németh Attila ügyéről, amikor kiderült, hogy a 26 éves magyar fiatalembert azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy behatolt a Marriott informatikai rendszerébe, és abból bizalmas adatokat tulajdonított el még 2010-ben. Az ügy felgöngyölítésébe az amerikai titkosszolgálat is bekapcsolódott, ...



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!