A multi level marketinges kozmetikai cég, az Avon egyre szélesedő vesztegetési ügyében vádemelést helyezett kilátásba az amerikai szövetségi ügyészi hivatal a Wall Street Journal értesülése szerint. Az ügyészek az Avon Products Inc. számos korábbi munkavállalójának megkezdték már a kihallgatását. |
|
Csaknem 300 millió forintos áfacsalást és egyéb, a dolgozókat is megkárosító visszaéléseket tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy őrző-védő tevékenységet folytató budapesti székhelyű társaságnál tartott vizsgálat során. |
|
|
A földrengés 200 millió dolláros közvetlen kárt okozott a cégnek, de a katasztrófa hatása igazán csak a következő hónapokban fog megérződni. A megsérült üzemek újjáépítését, felújítását ugyanis fedezi a biztosítás, de leállt termelés becslések szerint 1,8 milliárddal csökkenti majd a cég forgalmát. A hekkertámadás eddig 170 millióba került a Sonynak. |
|
Hackerek támadták meg a Tudásközpont informatikai rendszerét, ezért a napokban lekapcsolták a vezeték nélküli internet-elérést az épületben - számolt be elsőként a Pécs Tv Híradója. Az Európa Kulturális Fővárosa programban felhúzott ház kivitelezője szerint ő nem okolható a történtekért, unja már a Tudásközpont körüli „drámázást”, s azt, hogy az újságírók csak a problémát látják. |
|
Az Ethical Hacking szervezői látképet készítettek a hazai vállalatok és államigazgatási szervek informatikai biztonságáról. A közel 200 rendszer átvizsgálása után készített elemzésből többek között az derült ki, hogy . "Bár az ország számos kiváló, nemzetközi szinten is elismert biztonsági szakemberrel rendelkezik, a hazai cégek összességét tekintve sajnos mégis az mondható el,... |
|
A Thanko hang és videó rögzítésére alkalmas tollal jelentkezett, amyely akkor kapcsol be, ha a környezetében mozgást érzékel. A zakózsebből eddig is előkerülhettek olyan eszközök, amelyek első ránézésre hétköznapi használati tárgynak tűnhettek, miközben hírszerzési, adatrögzítési- és továbbítási eszközöket rejtettek magukban. Karóra, ami rögzíti a beszédet, fényképező öngyújtó, vagy éppen egy golyóstoll, amivel videókat készíthetünk. |
|
A Renault ügyvezető igazgatója vitte el a felelőséget azért, hogy a francai autógyártó hamisan vádolta meg ipari kémkedéssel három munkatársát. Azzal, hogy elfogadták lemondását, a cég második emberét áldozta be a Renault vezetősége bízva abban, hogy minél kisebb presztízsveszteséggel megússza az autógyártó az ipari kémkedési botrányt... |
|
„1 milliárd euróval nőtt az új építés és felújítás volumene, 4,5 milliárd eurós futam: startvonalon a MAKROVIRKA, (Bio)gáz van, veszélyben a munkahelyteremtő beruházások, 1 millió új munkahely a megújuló energiák hasznosításából, Fenntartható közlekedés, Mikor épülnek a magyar elektromosautó-gyárak?, Fizessen nekünk az áramszolgáltató!”... |
|
Gazdát cserélt a szegedi Napfény Park kereskedelmi központ, amelyet a Móraváros Kft. 8% alatti hozamon adott el az Erste Nyíltvégű Befektetési Alapnak. A Napfény Park 2008-ban bruttó 33.000 m2-en, 1.250 db parkolóhellyel nyitotta meg kapuit a Carion Csoport és a Trade Invest 7 milliárd forintos beruházásaként. A még 2010-es év közepén megkezdett tárgyalások... |
|
|
A május 12-13-án, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével szervezett konferencia központi témája a fenntartható és felelős turizmus, valamint az életminőség javítása volt. A rendezvény második napján Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök is köszöntötte a megjelenteket - írja a Turizmus Online. |
|
|
Dominique Strauss-Kahn francia elnöki ambíciói miatt a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) 2012 tavaszáig akkor is le kellett volna játszódnia az utódlási folyamatnak, ha a szervezet vezérigazgatóját a hétvégén New Yorkban nem vették volna õrizetbe nemi erõszak kísérletének vádjával. A váltás, a bűnügytõl függetlenül is, valószínûleg arról szólt volna,hogy sikerül-e megvédeniük ... |
|
|
Hiába hatályos évek óta a szabály, amely eltiltja a cégbedöntőket az új társaságok alapításától vagy vezetésétől. Egy debreceni csalókból hálózat összesen 300 millió forintnyi elcsalt pénzt próbált tisztára mosni, miközben havi rendszerességgel döntöttek be és alapítottak cégeket. |
|