HR
Életveszélyes lehet az irodai munka

ImageA számítógép előtt ülő irodai alkalmazottaknál jóval nagyobb a halált hozó vérrög kialakulásának esélye, mint a távolsági repülőjáratok utasainál - mutatták ki új-zélandi kutatók. Egy, a napokban közzétett felmérés tanúsága szerint a vérröggel kórházba került páciensek 34 százaléka végez ülőmunkát, és csupán 1,4 százaléka utazik ...

 
A nagy cégeknél van esélyük a pályakezdőknek

ImageCsökkent az érdeklődés a munkáltatók részéről a pályakezdők iránt, elsősorban a nagyobb, 250 főnél több embert foglalkoztató vállalkozások vesznek fel tapasztalat nélküli munkatársakat, derült ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felméréséből. Némileg nőtt ugyanakkor a ...

 
Megalázzák a gyermekes anyákat a munkahelyükön - Nem kirívó esetről van szó Nagy-Britanniában

ImageA Sky News brit hírtévének nyilatkozva Trevor Phillips,  kormány által a az egyenlőtlenségek vizsgálatával megbízott bizottság vezetője kijelentette, a munkaadók részéről szemléletváltásra van szükség, hiszen nem lehet azt automatikusnak tekinteni, hogy a gyermekes anya a munkahelyén kevésbé eredményes alkalmazott. A ...

 
Korán halnak a dolgozók - A vezetők nem figyelnek rájuk?

ImageErre figyelmeztette Moszkvában az orosz üzletembereket Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes. Ugyanis a tavaly elhunyt orosz polgárok több mint harminc százaléka munkaképes korban távozott az élők világából. Az Itar-TASZSZ szerint Oroszországban az emberek várható élethossza 66 év, amely 12 évvel alacsonyabb ...

 
Öngyilkosságba menekülnek a Renault-dolgozók

ImageMár három alkalmazott lett öngyilkos október óta a Renault francia autógyár egyik tervező központjában, ezért államügyészi vizsgálat indult az ottani munkakörülmények tanulmányozására. Az ügyészség azután döntött így, hogy a harmadik öngyilkos, aki múlt héten otthonában vetett véget életének, búcsúlevelében kifejezetten ...

 
Dolgozni akar? Akkor jobb, ha felkészül a hazugságvizsgálatra!

ImageA moszkvai városi Duma - törvényhozó testület - hétfőn bizottságot hozott létre egy olyan jogszabály elkészítésére, amely legalizálná a hazugságvizsgáló gépek polgári célú használatát Oroszországban. A Kommerszant című lap tudósitása szerint jelenleg csak a szövetségi biztonsági szolgálat, a belügyminisztérium és a fegyveres ...

 
Kihasználják a cégek a túlórázó dolgozókat

ImageEgyre több hazai cégnél ki nem mondott elvárás a túlórázás. Mivel a dolgozókat nem kötelezik a munkaidőn túli feladatvégzésre - csak éreztetik velük, hogy szükség van erre -, az esetek többségében ki sem fizetik őket. Az átlag hazai munkavállaló azonban - félvén állása elvesztésétől - nem teszi szóvá mindezt. Bár a törvények ...

 
Sok dolgozó nem meri kivenni a szabadságát
ImageA munkaadók szeretnék, a szakszervezetek azonban visszautasítják, hogy az összegyűlt és ki nem vett szabadnapokat akár pénzben is ki lehessen fizetni a dolgozóknak. A munkavállalók képviselői attól tartanak, hogy ez visszaélésre ad majd módot. A jelenlegi rendszerben azonban sok ki nem vett szabadnap elvész...
 
Napi fél óra megy el munkahelyi pletykákra

ImageMiközben a munkavállalók egyre gyakrabban túlóráznak, az időpocsékolásról sem hajlandók lemondani. Egy friss felmérés szerint összességében akár három óra is elmehet netezésre és munkahelyi csevegésre. Egy brit felmérés szerint, melyet a Management Issues idéz, hagyományos, a reggel kilenctől délután ötig tartó ...

 
Naplót vezetett munkahelyi semmittevéséről - kirúgták
ImageA munka megúszásáról vezetett naplót egy nő munkaidőben az Egyesült Államokban, ám a turpisság kiderült, így végül még a munkanélküli segélytől is elesett a lusta dolgozó.  A 25 éves hölgy egy szállodában dolgozott, elvileg értékesítési koordinátorként. Először kézzel írta ravaszságáról munkanaplóját, rászóltak azonban ...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 71 - 80 / 99
számológép

nphungary

host, hostess, hosztesz, hoszteszek, hostok, hostessek,  promóció, rendezvény, konferencia, hostess tréning, hostess tolmács, VIP hostess,

litzlercoffe

egripalma

 



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!