Mikor helyes hazudni? Mihez kezdene száz karácsonyfával júliusban? Ha gabona lenne, melyik fajtából? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések várhatják az álláskeresőket az interjúkon, amelyekre egyre több internetes állásközvetítő oldal készíti fel a pályázókat. |
|
Megvitatta az EP Bauer Edit szlovákiai képviselő jelentését a nők és férfiak egyenlő bérezésével kapcsolatban. A jelentés megerősíti: ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak, ezt a képviselők - többek között - semleges munkaköri kategóriákkal, rendszeresen ellenőrzéssel, büntetések kiszabásával segítenék elő. |
|
A vezetők többsége továbbra is ágál a rugalmas munkaidő bevezetése ellen, túlzott kontrolligényüket pedig sem a foglalkozás-egészségügyi szervek, sem a szakszervezetek nem tudják letörni. A munka nemesít - hangzik a közkedvelt frázis, ám arról már nem szól a fáma, hogy mi készteti a dolgozót az effajta... |
|
Több mint ezer álláshely és hatvan munkáltató várja az álláskeresőket a harmadik Újbudai Állásbörzén november 6-án 10-15 óráig. A börzén nemcsak egyetlen gazdasági szektorban keresnek munkatársakat a részt vevő cégek, hiszen várnak betanított munkásokat, szakmunkásokat, eladókat vagy mérnököket is.Az újbudai önkormányzat és a regionális munkaügyi... |
|
A cégeknek csak kis része fordít figyelmet a tehetséges fiatalok megszerzésére és megtartására. Az állásbörzék inkább showbusinesshez hasonlítanak, a vállalatokhoz bejutott fiatalok körében pedig nagy a fluktuáció. Nem az anyagiak... |
|
A magyar alkalmazottak 93 százaléka szerint a megbecsülés hatékonyabban növeli termelékenységüket, mint az anyagi ösztönzők - derül ki egy felmérésből.A Canon megbízásából az ICM Research által végzett felmérés keretében... |
|
|
Az október 9-én a Szociális és Munkaügyi Minisztérium védnökségével megrendezendő „Tehetségmenedzsment Konferencia 2008” többek között arra keresi a választ, hogyan lehet megtartani a tehetségeket.Háború a tehetségért (The war for talent) címmel 1997-ben adta ki tanulmányát a McKinsey. |
|
|
A HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok 2008. október 16-án és 17-én két napra újra megnyitja kapuit az állást vagy továbbképzési lehetőséget kereső fiatal diplomások előtt. A SYMA Sport- és Rendezvényközpont B csarnokában ez év őszén is számtalan állás- és képzési... |
|
|
A közelmúltban hat dél-dunántúli munkáltatót vizsgált a Kurt Lewin Alapítvány. A kutatók az általuk kialakított új módszer segítségével a munkáltatók nyilatkozatai és a számszerű adatok mellett a munkavállalók véleményére és a munkahely személyes megfigyelésére is hangsúlyt fordítottak. |
|
|
A GfK Hungária 2008 tavaszi vizsgálata szerint az időkihasználást befolyásoló tényezők közül a lakosság legnagyobb arányban a stressz negatív hatásait hangsúlyozza. A többségre jellemző, hogy igyekszik idejét beosztani, de néha a tervek nem valósulnak meg, és – talán épp ezért – sokak számára fontos a rugalmasság. |
|
|
A kollégák közötti rivalizálás ma már megszokott dolog, szinte nincs olyan cég, ahol a dolgozók ne szembesülnének a kiélezett versenyhelyzettel, az ügyeskedéssel, olykor piszkos trükkökkel, amelyek ellenük irányulnak. Hogyan foghatod ki a szelet a rosszakarók vitorlájából? Tanácsok. |
|
|
A német munkaválllalók egyharmada heti 42 óránál többet dologzik, ennek hatását a teljesítményre és a szervezetre egy német tanulmány vizsgálta. A napi 8 óránál hosszabb munka esetén csökken a hatékonyság, és nő a balesetveszély,hasonlóan vaeszélyes az éjszakai műszak is... |
|