A holland elektronikai óriás idén világszerte hatezer munkahely megszűntetését tervezi, mivel a múlt év utolsó negyedében súlyos veszteséget halmozott fel. A negyedik negyedévi vesztesége 175 millió font volt, miután három negyedév alatt összesen 1,4 milliárd font veszteséget halmozott fel. A Sky News hírtelevízió szerint Gerhard Kleisterlee... |
|
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese szerdán közölte, becslések szerint legalább 150 millió forintba kerülne a helyiérdekű vasút kiválása a BKV-ból. A szakszervezeti vezető szerdán, a közlekedési vállalat menedzsmentjével folytatott megbeszélés után elmondta... |
|
A magyar cégek 78%-a már saját bőrén is érzékeli a gazdasági válság negatív hatásait, miközben 38%-uknak nincsenek terveik a recesszió átvészelésére - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) januári felméréséből. |
|
A Budapest Airport szóvivője szerint a kedden kért szünet időhúzás, a szakszervezetek újrakezdhetik a munkabeszüntetést, ha szerintük kilátástalan lesz tárgyalni.Kedden reggel 9 órakor ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek Ferihegyen, a szakszervezetek azonban azonnal másfél órás szünetet kértek, amit a munkaadó időhúzásnak tart. |
|
Több tízezer alkalmazottja számára rövidített munkaidőt rendelt el hétfőtől a Daimler. A Mercedeseket is gyártó tekintélyes német autógyár az elmúlt hónapok rendkívül súlyos értékesítési nehézségei miatt határozta el a döntést, amely a Daimler több németországi üzemét érinti így egyebek között a Stuttgart melletti untertürkheimi üzemet, valamint a konszern... |
|
Elbocsátanak 250 dolgozót az Ajka Kristály Kft.-től; ezzel a jelenlegi 366-ról 116-ra csökken a foglalkoztatottak száma.A cég ügyvezető igazgatója azt mondta: az amerikai bankválság szinte azonnal éreztette hatását, mert döntően exportra termelnek. |
|
A gázkrízis miatt életbe lépett korlátozások következtében már néhány ipari park és alapvetően irodai tevékenységet végző vállalat is leállásról döntött. Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el egy iskolában is. Jó hír viszont, hogy szombaton nem kell dolgozni, és a gáztartalékok minden bizonnyal kitartanak tavaszig. |
|
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást csütörtökön 9.30 órakor az FGSZ Zrt.Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a várhatóan javuló gázhelyzettel indokolt. |
|
Magyarországon még soha nem számoltak fel annyi céget egy év alatt, mint 2008-ban - szám szerint 11 504-et. És a folyamatnak még nincs vége, 2009 szintén sötét éve lehet a magyar vállalkozásokna, az Opten adatai alapján. |
|
Az ország egész területén útnak indulhattak a vonatok, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfő 24.00 órától, határozatlan időre felfüggesztette a vasutassztrájkot. A MÁV-nak egy egész napra lesz szüksége a vonatközlekedés teljes helyreállításához. |
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 101 - 110 / 243 |