|
Az utcai beszélgetések lehallgatására alkalmas, rendkívüli érzékenységű mikrofonok elhelyezésének ötletét mérlegelik a londoni hatóságok, holland mintát követve. A zárt láncú (CCTV) térfigyelő kamerák kiegészítésre szolgáló „bemikrofonozás” 90 méteres távolságban figyeli a társalgásokat, melytől azt remélik, ... |
|
|
A hét végén zajlott le Helsinkiben az EU-orosz csúcs, melyen Putyin elnök újra tanújelét adta, milyen vastag bőr van az arcán. Már egy ideje nyilvánvaló (Hodorkovszkij hidegre tétele, és az oligarchákkal szemben indított harca óta mindenképpen), hogy előszeretettel nyúl KGB-s eszköztárába, mely nyilvánvalóan kéznél van neki. |
|
|
Legalább egy embert megöletett, többek likvidálását pedig megrendelte a vádirat szerint az a Magyar Róbert, aki egy fénykép erejéig Orbán Viktor társaságával is elbüszkélkedhetett. Valószínűleg már az is csúcsnak számít Magyarországon, hogy egy bűnszervezettel kapcsolatos vádiratba nem kevesebb mint 27 vádlott kerülhetett ... |
|
|
George Bush amerikai elnök október közepén írta alá a törvényt, amellyel kapcsolatban az akkori tudósítások azt emelték ki, hogy megengedi agresszív módszerek alkalmazását a terroristagyanús személyek kihallgatása során. A Bush-kormány által kezdeményezett törvény ugyan kimondja az őrizetesek kínzásának tilalmát, ... |
|
|
Ellopták George W. Bush lányának pénztárcáját és mobiltelefonját Buenos Airesben, annak ellenére, hogy az elnöki család védelmét ellátó szolgálat ügynökei vigyáztak rá - jelentette az ABC News kedden. Barbara Bushtól akkor lopták el értékeit, miközben egy étteremben vacsorázott, első estéjén az országban. George ... |
|
|
A spanyol mester 228 éves alkotását múlt héten tulajdonították el, miközben Ohióból New Yorkba szállították egy kiállításra. Az értesülést két múzeum is megerősítette. A Sydney Morning Herald beszámolója szerint a New York-i Guggenheim és az ohiói Toledo Museom of Art közös közleményében az áll, hogy a Los Niños del ... |
|
|
A magyar nemzetbiztonsági szervek kapcsolatban vannak a külföldi partnerszervezetekkel és minden releváns információhoz hozzájutnak – nyilatkozta a magyar polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője annak kapcsán, hogy az al-Kaida feltehetően vasúti és légi járatok ellen tervez merényleteket Európában a karácsonyi ... |
|
|
Egy londoni étteremben megmérgeztek az ismert orosz ellenzéki, és jogvédő Alekszandr Litvinyenkót. Moszkvai beszámolók szerint egy egykori titkosszolgálati tisztet úgy csalták lépre, hogy közölték vele: újabb információkat tudhat meg a másfél hónappal ezelőtt Moszkvában meggyilkolt orosz oknyomozó újságíró,... |
|
|
Végh József kriminálpszichológus elfoglalt ember, gyakran szerepel a médiában. A televízió aulájában értem utol, ahol felvételre várt. Az egykori Tőzsdepalotába most is csak hátulról, a Nádor utca felől lehet bejutni, a főbejáraton még látszanak az ostrom nyomai. Végh József munkájánál fogva közelről ismeri a rendőri vezetőket, s... |
|
|
"Súlyos, sőt növekvő" nagy-britanniai terrorveszélyt és tömegpusztító fegyverek felé forduló terrortevékenységet jósolt hivatalosan közzétett – egyes részleteiben a brit kormányálláspontnak ellentmondó – zártkörű előadásában a brit belső elhárítás (MI5) vezetője. Eliza Manningham-Buller a londoni... |
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 91 - 100 / 100 |