Bűnszövetkezetek becsvágyó diákokat bérelnek fel cyber bűncselekmények végrehajtására - tárta fel a McAfee angol internetbiztonsági cég. A tanulmány szerint a szervezett bűnözés nem rendelkezik a szükséges ismeretekkel és hozzáférésekkel ilyen bűncselekmények elkövetéséhez, viszont van elég pénze, ...

Mégsem lehet az adózatlan jövedelemből származó, külföldön rejtegetett vagyon kedvezményes adókulccsal hazahozni – írja a Népszabadság. Az idei jogalkotási programban nyoma sincs az adóamnesztiának, amelyet eredetileg tavaly nyárra terveztek, és amely tízmilliárdokkal növelhetné a költségvetés bevételét.
Száznál is több tanút hallgattak már meg a felerészt a Siemens Zrt.-től származó, kenőpénzgyanús 1,6 milliárd forint után nyomozó rendőrök, de politikust még egyet sem, írja a Magyar Hírlap. Schrödl Andrást, akihez a pénzek befutottak, még nem találják. Száznál is több tanút hallgattak már ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) ...
Az Európai Unió hatóságai 978 millió eurós összbüntetést róttak ki villamosipari gépgyártó nagyvállalatokra, mert ár- és egyéb megállapodásokkal próbálták kisajátítani maguknak az áramtermeléshez használatos nagyberendezések piacát. A legnagyobb büntetéssel, 397 millió euróval a német Siemens ...
A Videoton FC Kft. gazdálkodásában – a tulajdonosok tudtával – folytatott "felebaráti adok-kapok" a nagy múltú futballklub kifosztásához vezetett -állapítja meg az a Magyar Labdarúgó Ligától (MLL) a fehérvári polgármesterhez eljuttatott feljegyzés, amely a 2004-es átvilágítás alapján készült. A dokumentumban színlelt ...
Ismét bővült a memóriaárak rögzítése miatt elítélt egykori és jelenlegi vállalati vezetők köre, ezúttal a Samsung egyik részlegének elnökével. A férfi részt vett a korábbi egyeztetéseken, emiatt vonulhat most börtönbe. Az amerikai igazságügyi minisztérium alapos munkát végez: már októberben jelezték, hogy a vizsgálatok legújabb fejezetében ...
Nem jogerős ítéletet hozott szerdán a Fővárosi Bíróság az 1999-ben indult Globex-büntetőügyben. A fő vádlottnak számító Postáné Vellai Györgyike és Vajda László letöltendő börtönbüntetést kapott. Miután több mint két és fél évet ültek már előzetesben, az első fokú ítélet alapján nem kellene rácsok mögé vonulniuk. Első fokon 2 év ...
Nemzetközi kihatású botránnyá kezd fajulni az az általános meglepetést keltő döntés, amellyel a brit kormány a minap váratlanul leállíttatta az utóbbi évtizedek legnagyobb nagy-britanniai korrupciós vizsgálatát a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit hatósággal (Serious Fraud Office, SFO). A döntést az SFO vezetője és a ...
Budapest, 2006. december 11. – A szerzõi jogi törvény megsértéséért a Budapest XVIII. – XIX. kerületi Bíróság elsõfokon 10 hónap börtönnel és 2 év közügyektõl történõ eltiltással sújtott egy különösen visszaesõ magánszemélyt. Az ítélet indoklása szerint a vádlott 29 rendben, üzletszerûen sértette meg a szerzõi jogi ...
Az Allianz Hungária, a Generali, a Mabisz és a Gémosz, valamint három alkuszcég ellen tavaly nyáron indított eljárást a GVH. A gyanú szerint három éven keresztül egyeztettek a károknál alkalazott rezsióradíjakról. Az ügyet holnap tárgyalja a versenytanács. Igen súlyos bírsággal számolhatnak a gépjármű-biztosítási kartellel ...




