Önrevíziót nyújtanak be azok a német adózók, akik attól tartanak, hogy adataik szerepelhetnek a kormány által megvásárolni kívánt svájci CD-n. A mintegy másfél ezer Credit Suisse-ügyfél adatait tartalmazó lemezt 2,5 millió euróért kínálták fel Berlinnek, és már most biztosra vehető... |
|
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. |
|
Jelenleg már tíz gyanúsítottja van a közlekedési cégnél kirobbant botránynak, és ez a szám a hatóság szerint tovább növekszik majd.„Az eddig beszerzett tárgyi, személyi bizonyítékok alapján azt gondoljuk, hogy ennek az ügynek még közel sincs vége” - mondta el Bencze József... |
|
Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját. A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta. |
|
Házkutatást tartanak a MÁV Informatika Zrt.-nél csütörtök délelőtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a társaságnál történt visszaélésekkel kapcsolatban - olvasható a police.hu oldalon. |
|
Újabb kihallgatások, őrizetbe vételek. A rendőrség a BKV kommunikációs szerződéseit vizsgálta, egyúttal a gyanúsítottak lakásán és a BKV egyik irodájában tartott házkutatást. A nyomozóhatóság szerdán letartóztatta a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató... |
|
Minden idők egyik legnagyobb magyarországi ingatlanpanamájaként említi mai cikkében a Magyar Hírlap azt az ingatlanvisszaélés-sorozatot, melyben most nyomozás folyik. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés megalapozott... |
|
Sziebert Györgyöt, a BKV jogi igazgatóját tavaly december 4-én, egy óbudai bevásárlóközpont mélygarázsában érték tetten a nyomozók, mikor több mint 11 millió forintot vett át a közlekedési vállalattal szerződésben álló Quartit Informatikai Kft. munkatársától. |
|
Fokozódnak az indulatok és sokasodnak a kérdőjelek az AIG amerikai biztosítóóriás 2008. őszi megmentése körül. A kongresszusi vizsgálat során napvilágra került e-mailek azt bizonyítják, az egyébként is a közvélemény begyében lévő... |
|
Befektetési alapok egy csoportja pert indított Wendelin Wiedeking volt vezérigazgató és Holger Haerter korábbi alelnök ellen. A befektetők azzal vádolják Wiedekinget és Haertert, hogy csaltak a vállalat vezetése során és ezzel 1 milliárd dolláros kárt okoztak a Volkswagen felvásárlására tett sikertelen kísérlettel – jelenti a Reuters. |
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 31 - 40 / 316 |