Csaknem 300 millió forintos áfacsalást és egyéb, a dolgozókat is megkárosító visszaéléseket tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy őrző-védő tevékenységet folytató budapesti székhelyű társaságnál tartott vizsgálat során. |
|
|
Hiába hatályos évek óta a szabály, amely eltiltja a cégbedöntőket az új társaságok alapításától vagy vezetésétől. Egy debreceni csalókból hálózat összesen 300 millió forintnyi elcsalt pénzt próbált tisztára mosni, miközben havi rendszerességgel döntöttek be és alapítottak cégeket. |
|
Három vezető európai mosóporgyártó mesterségesen tartotta magas szinten árakat 2002-2005 között Európa nyolc országában. Az Európai Bizottság megállapította, a Procter and Gamble és az Unilever megegyeztek a háttérben, hogy a környezetvédelmi kezdeményezés keretében kisebb kiszerelésben piacra dobott mosóporaikat változatlan áron adják. |
|
Kartelltevékenység miatt összesen 800 millió euró pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság tizenegy légitársaságot, köztük az ágazat vezető európai szereplőit - jelentette be Joaquín Almunia versenyjogi biztos kedd este Brüsszelben. |
|
A leköszönő elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatóján tudatta azt is, hogy a H1N1 elleni vakcinát gyártó Omninvest Kft. ügyében feljelentést tesz a KEHI. A vonatkozó előírások értelmében a cég 2006-ban, az oltóanyag tömeges előállítására alkalmas gyártástechnológia kifejlesztésére kapott több mint kétmilliárd forintból csak... |
|
Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a sanghaji világkiállítás magyar pavilonja körüli ügyben hűtlen kezelés és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt - jelentette be az elszámoltatási kormánybiztosi posztról távozó Papcsák Ferenc. |
|
Évekre felosztották a lisztpiacot a legnagyobb hazai malomipari vállalkozások, a versenyhivatal az élelmiszeripar történetének legnagyobb büntetését szabta ki rájuk. A legnagyobb büntetés 800 millió forint, kilenc cég százmilliót meghaladó bírságot fizethet. |
|
|
Egymilliós bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Lyoness Holding Europe AG. és a Lyoness Hungary Kft.-re együttesen, mert a visszatérítésekre vonatkozó tájékoztatásaik félrevezetőek voltak, közölte hétfőn a versenyhivatal.
|
|
Papcsák Ferenc kormánybiztos és kollégái hetente állnak elő újabb és újabb, az előző politikai garnitúrát érintő korrupciógyanús üggyel. Mennyire segíti a korrupció elleni küzdelmet, hogy kormányzati szinten zajlik az MSZP-SZDSZ politikai elitjének úgynevezett elszámoltatása? |
|
Kedd reggel a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) őrizetbe vette Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori igazgatóját – írja a Magyar Nemzet Online. A vádhatóság a sukorói üggyel kapcsolatban folytatja jelenleg is a volt vezér kihallgatását. |
|
|
A közelmúltban több szövetkezeti hitelintézetnél derült fény belső munkatársak által elkövetett visszaélésekre. Ezek jelentős, adott esetben több száz milliós károkat okoztak az érintett intézményeknek - indokolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) legújabb vezetői körlevelét, ... |
|
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Meditens Kft.-re. A cég ugyanis az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni. |
|