Balogh Zsoltot BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóját tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség és az ügyészség. Fővárosi Főügyészség keddi közleményéből kiderült, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója a ... |
|
Sikeres nyomozás lezárásaként, vádat emelt az ügyészség egy jól szervezett, SZJA csalásra specializálódott csoport ügyében, melyet a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi Nyomozó Hivatala leplezett le az APEH feljelentései alapján. |
|
Három hónappal meghosszabbította Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetét a bíróság. Antalt csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Május 29-éig meghosszabbította a bíróság Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatójának házi őrizetét - írja a Magyar Nemzet. |
|
Hárommilliárd forintos csalással gyanúsítják a prágai központú Capital Partnerst, öten már őrizetben vannak; a károsultak az anyacéget perelhetik Csehországban. Az öt ember közül egy cseh, kettő-kettő pedig szlovák, illetve magyar állampolgár, őket a cégnél tartott házkutatás után állították elő. |
|
A tagállamok képviselőiből álló klímabizottság (Climate Change Committee) február 17-én elfogadta az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerben (EU ETS) használt kibocsátási egységek regisztrációjára 2012-től bevezetésre kerülő új szabályokat. |
|
Százmilliók folyhattak el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen keresztül magáncégekhez vagy külső intézményekhez oktatásszervezésre, indokolatlannak tűnő tanfolyamokra. |
|
Önrevíziót nyújtanak be azok a német adózók, akik attól tartanak, hogy adataik szerepelhetnek a kormány által megvásárolni kívánt svájci CD-n. A mintegy másfél ezer Credit Suisse-ügyfél adatait tartalmazó lemezt 2,5 millió euróért kínálták fel Berlinnek, és már most biztosra vehető... |
|
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - közölte Szabó Károly, a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoka szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. |
|
Jelenleg már tíz gyanúsítottja van a közlekedési cégnél kirobbant botránynak, és ez a szám a hatóság szerint tovább növekszik majd.„Az eddig beszerzett tárgyi, személyi bizonyítékok alapján azt gondoljuk, hogy ennek az ügynek még közel sincs vége” - mondta el Bencze József... |
|
Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját. A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta. |
|
Házkutatást tartanak a MÁV Informatika Zrt.-nél csütörtök délelőtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a társaságnál történt visszaélésekkel kapcsolatban - olvasható a police.hu oldalon. |
|
Újabb kihallgatások, őrizetbe vételek. A rendőrség a BKV kommunikációs szerződéseit vizsgálta, egyúttal a gyanúsítottak lakásán és a BKV egyik irodájában tartott házkutatást. A nyomozóhatóság szerdán letartóztatta a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató... |
|