Gazdasági bűncselekmény
Minden idők egyik legnagyobb magyarországi ingatlanpanamája?
ImageMinden idők egyik legnagyobb magyarországi ingatlanpanamájaként említi mai cikkében a Magyar Hírlap azt az ingatlanvisszaélés-sorozatot, melyben most nyomozás folyik. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés megalapozott...
 
11 millióval bukott le a BKV jogi igazgatója! Újabb részletek
ImageSziebert Györgyöt, a BKV jogi igazgatóját tavaly december 4-én, egy óbudai bevásárlóközpont mélygarázsában érték tetten a nyomozók, mikor több mint 11 millió forintot vett át a közlekedési vállalattal szerződésben álló Quartit Informatikai Kft. munkatársától.
 
"A világtörténelem legnagyobb lopása" - Tizenhat bank érintett
ImageFokozódnak az indulatok és sokasodnak a kérdőjelek az AIG amerikai biztosítóóriás 2008. őszi megmentése körül. A kongresszusi vizsgálat során napvilágra került e-mailek azt bizonyítják, az egyébként is a közvélemény begyében lévő...
 
Csalással vádolják a Porsche legendás volt vezérét
ImageBefektetési alapok egy csoportja pert indított Wendelin Wiedeking volt vezérigazgató és Holger Haerter korábbi alelnök ellen. A befektetők azzal vádolják Wiedekinget és Haertert, hogy csaltak a vállalat vezetése során és ezzel 1 milliárd dolláros kárt okoztak a Volkswagen felvásárlására tett sikertelen kísérlettel – jelenti a Reuters.
 
Az export-import a legjobb adócsalási módszer?
ImageTöbb olyan gazdasági bűnügyet is felderített a vám- és pénzügyőrség az idén, amellyel az elkövetők milliárdos kárt okoztak az államnak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-vel.
 
Szabálytalanul költ havi százmilliókat a MÁV
ImageA lapunk birtokába került dokumentumok szerint csaknem egy éve szerződés nélkül használja személy- és tehergépjármű-flottáját a MÁV. Számításaink szerint mostanra több mint egymilliárd forintot fizettek ki szerződés nélkül.
 
BKV újabb letartóztatások jöhetnek?
ImageTovábbi előállítások, és letartóztatások várhatók a rendőrség nyilatkozatai szerint a BKV volt humánpolitikai igazgatójának, és Hagyó Miklós helyettes szóvivőjének előállítása után. Balogh Zsolt, a BKV-t 2008 elejétől 2009 januárjáig megbízott vezérigazgatóként vezető korábbi vezérigazgató-helyetteshez köthető Szalainé Szilágyi Eleonóra...
 
BKV botrány: 54,1 millió forintot zároltak az igazgató bankszámláján
ImageA rendőrség házkutatást tartott a nyári BKV-s fizetési botránysorozatban "százmilliós" végkielégítésével, majd újrafoglalkoztatásával főszerepet játszó személyzeti igazgatónál. Az eljárás során a korábbi igazgatót őrizetbe vették és több bankszámláján összesen 54,1 millió forintot zároltak a nyomozók.
 
Az év első fogása: 36 milliós csempészáru
ImageJól indult az év a pénzügyőröknél: az év első felderítéseként egy 36 milliós csempészrakományt sikerült kiszúrniuk. A gyanús, cseh rendszámú kamiont Rajka térségében ellenőrizték. A jármű a papírjai szerint 850 kartonnyi árut szállított Csehországból Olaszországba.
 
Gyakori gazdasági bűntett az adócsalás
ImageTöbb olyan gazdasági bűnügyet is felderített a vám- és pénzügyőrség az idén, amellyel az elkövetők milliárdos kárt okoztak az államnak. Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője elmondta: a legtöbb büntetőeljárás számviteli rend megsértésének gyanúja miatt folyik a VPOP-nál...
 
Belsősök rabolhatták ki karácsony napján a Tescót
Image14 millió forintot loptak el egy ceglédi hipermarket főpénztárából. A bűncselekmény még december 24-én, zárás után történt. A rendőrség elmondása alapján a tolvajok egy nyitott személyzeti ajtón jutottak be a bevásárlóközpontba, majd a páncélszekrényt kinyitották és elvitték a pénzt. 
 
Jön a korrupcióellenes hivatal!
ImageAz Országgyűlés elfogadta a kormány korrupcióellenes csomagjának részét képező tisztességes eljárás védelméről szóló törvénymódosítást. Ennek értelmében március elsejétől működik majd a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal, és törvény védi majd a visszaélések bejelentőit is...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 37 - 48 / 316
karora

lakástmost

complet

ibabody

csuklopant

 



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!