Gazdasági bűncselekmény
A kínaiak perelik a Fiatot kémkedésért
ImageA Fiatnak és a Greatwallnak volt már egy-két csetepatéja az utóbbi években, most azonban fordult a kocka: eddig a Fiat perelt, ezúttal viszont őket perelik a kínaiak.Az egész a Greatwall Perryvel kezdődött, mely kisautó a Fiat – és mások – szerint nem több mint egy Panda-klón. Egy olasz bíró ugyan igazat adott a Fiatnak, ezért megtiltották a Greatwallnak...
 
Százmilliós jelzálogcsalás: hamis tulajdoni lappal trükköztek
ImageEgy csaló magyar banda legalább 1 millió eurós kárt okozott egy burgenlandi banknak, amikor hamis iratokkal jelzáloghitelt vettek fel nagy értékű magyar ingatlanokra. A csalássorozat értelmi szerzőit még nem sikerült elfogni, de a strómanok már megvannak.
 
Fordított áfával a csalás ellen
ImageUniós szinten évente mintegy 200-250 milliárd euró bevételtől esnek el a tagállamok az adócsalások miatt, amiből az áfacsalások értéke körülbelül 60 milliárd eurót tesz ki. Ez utóbbiaknak vetne gátat a fordított áfa. A mind gyakribb áfacsalások megelőzésére az Európai Bizottság múlt héten...
 
Repülőjegyekkel követett el csalást egy férfi
ImageŐrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint repülőjegyekkel követett el csalást; az utasok sokszor csak a repülőtéren tudták meg, hogy nincs is jegyük. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
 
1,8 milliárdos csalás: több tucat gyanúsított
ImageÖsszesen harmincnégy gyanúsítottja van egy 1,8 milliárd forintos adócsalásnak, amelyet többéves nyomozás után derítettek fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának munkatársai. A számlázási láncolathoz 80 gazdasági társaság kapcsolódott. Az illetékes ügyészség 34 ember ellen emelt vádat.
 
Jogerős a 6,8 milliárdos bírság a biztosítókartell miatt
ImageA Fővárosi Ítélőtábla elutasította a biztosítókartellben érintett valamennyi vállalkozás keresetét. A másodfokon eljáró bíróság döntése azt jelenti, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszerűen marasztalta el versenykorlátozó megállapodásért a cégeket és jogosan rótt ki rájuk összesen 6,8 milliárd forint bírságot.
 
Határtalan adócsalás
ImageRomlik az adómorál, a válság hatására még a kifehéredett területek is újra beszürkültek. Szikora János, az APEH elnöke Győrött az 1. Magyar-Osztrák Adóigazgatási Találkozón kiemelte,hogy míg az üzleti tranzakciók szabadon mozognak a globalizált világban, addig az adóztatás nemzeti keretek között történik.
 
Adócsalás: elítélték a volt polgármestert
ImageNem jogerősen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt elítélték el Mezőkovácsháza volt első emberét. Első fokon, nem jogerősen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és az adóbevételt jelentős mértékben csökkent...
 
Lopásrendeletet vezetne be Gyula
ImageAz előzetes várakozásokkal ellentétben nem szerepelt a csütörtöki gyulai képviselőtestületi előterjesztések között az a rendelettervezet, amely szerint aki lop, az a jövőben nem kaphat segélyt - írta szombati számában a Népszabadság. A város polgármestere szerint a rendelet alkotmánysértő lenne.
 
Százmilliós csalás, feketemunka a BP TV-nél
ImageA Budapest TV kapcsán a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás miatt folyamatban lévő nyomozást a rendőrség átadta az abban eljárni illetékes vám- és pénzügyőrségnek – tudta meg a hvg.hu. Az ismeretlen tettes ellen megtett feljelentés alapja a hírportál szerint az, hogy a Budapest Televízió dolgozóinak...
 
Hússal, kolbásszal, csapteleppel fizettek a korrupt bírónak
ImageA bíró visszaélt hivatali hatalmával - a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján. Államtitok-minősítés alól feloldott lehallgatási jegyzőkönyvek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy Varga Miklós, korábbi Bács-Kiskun megyei bíró hivatali hatalmával visszaélt. A nyomozást mégis megszüntették.
 
Lebukott az Intel - marad a milliárd dolláros büntetés
ImageAz Európai Bizottság bejelentette: jogosan vetett ki egymilliárd dolláros bírságot az Intelre. A Bizottság bizonyítani tudja állítását. A világ vezető processzorgyártója, az Intel mennyiségi árkedvezményt nyújtott a Dell, a HP, az NEC és a Lenovo számítógép-gyártónak abban az esetben, ha a hardverek nagy részét az Inteltől vásárolják - közölte az Európai Bizottság.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 61 - 72 / 295
csuklopant

noeldekor

host, hostess, hosztesz, hoszteszek, hostok, hostessek,  promóció, rendezvény, konferencia, hostess tréning, hostess tolmács, VIP hostess,

degusta

számológép

 


lorinczpéter


Ajánló


Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje

Partner ajánlatok:

Comp-Let Party Service - több mint party service, mégsem ügynökség!
Rendezvényszervezés, party szervíz, catering, esküvőszervezés!

....................................................................................