Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint repülőjegyekkel követett el csalást; az utasok sokszor csak a repülőtéren tudták meg, hogy nincs is jegyük. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). |
|
Összesen harmincnégy gyanúsítottja van egy 1,8 milliárd forintos adócsalásnak, amelyet többéves nyomozás után derítettek fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának munkatársai. A számlázási láncolathoz 80 gazdasági társaság kapcsolódott. Az illetékes ügyészség 34 ember ellen emelt vádat. |
|
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a biztosítókartellben érintett valamennyi vállalkozás keresetét. A másodfokon eljáró bíróság döntése azt jelenti, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszerűen marasztalta el versenykorlátozó megállapodásért a cégeket és jogosan rótt ki rájuk összesen 6,8 milliárd forint bírságot. |
|
Romlik az adómorál, a válság hatására még a kifehéredett területek is újra beszürkültek. Szikora János, az APEH elnöke Győrött az 1. Magyar-Osztrák Adóigazgatási Találkozón kiemelte,hogy míg az üzleti tranzakciók szabadon mozognak a globalizált világban, addig az adóztatás nemzeti keretek között történik. |
|
Nem jogerősen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt elítélték el Mezőkovácsháza volt első emberét. Első fokon, nem jogerősen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete és az adóbevételt jelentős mértékben csökkent... |
|
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem szerepelt a csütörtöki gyulai képviselőtestületi előterjesztések között az a rendelettervezet, amely szerint aki lop, az a jövőben nem kaphat segélyt - írta szombati számában a Népszabadság. A város polgármestere szerint a rendelet alkotmánysértő lenne. |
|
A Budapest TV kapcsán a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás miatt folyamatban lévő nyomozást a rendőrség átadta az abban eljárni illetékes vám- és pénzügyőrségnek – tudta meg a hvg.hu. Az ismeretlen tettes ellen megtett feljelentés alapja a hírportál szerint az, hogy a Budapest Televízió dolgozóinak... |
|
A bíró visszaélt hivatali hatalmával - a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján. Államtitok-minősítés alól feloldott lehallgatási jegyzőkönyvek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy Varga Miklós, korábbi Bács-Kiskun megyei bíró hivatali hatalmával visszaélt. A nyomozást mégis megszüntették. |
|
Az Európai Bizottság bejelentette: jogosan vetett ki egymilliárd dolláros bírságot az Intelre. A Bizottság bizonyítani tudja állítását. A világ vezető processzorgyártója, az Intel mennyiségi árkedvezményt nyújtott a Dell, a HP, az NEC és a Lenovo számítógép-gyártónak abban az esetben, ha a hardverek nagy részét az Inteltől vásárolják - közölte az Európai Bizottság. |
|
A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A „hivatali vesztegetéssel”, hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsított politikus február óta közel hatmillió forintot tehetett zsebre úgy... |
|
A Skype alapítói technológia-lopás címén beperelik a volt cégüket tulajdonló eBay-t és azt a befektetői csoportot, amely bejelentette, hogy megvásárolja az internet telefonszolgáltató céget - írta a Wall Street Journal. Az eBay korábban még az alapítók cégétől, a Joltidtól vette meg 1,9 milliárd dolláros részesedését, amelyet most a cég 2,75 milliárd dollárért értékesített. |
|
Egy Miskolcról Budapestre tartó pénzszállító autóban állítólag téglákkal helyettesítették a bankókötegeket, és ezt csak a célállomáson vették észre. Gyaníthatóan belső ember követhette el a bűncselekményt. A rendőrség nem is rablás, hanem lopás gyanúja miatt nyomoz. |
|