Baráth Etele és Csiha Judit, az MSZP országgyűlési képviselői nem tudtak arról, hogy – az elsőrendű vádlotthoz köthető civil szervezeten keresztül – 2006-os választási kampányukhoz pénz érkezett a párt alapítványától. Erről a két országgyűlési képviselő a Zuschlag-per... |
|
A dél-szlovákiai telek- és földtulajdonosok jól teszik, ha felkeresik a kataszteri hivatalt, és ellenőrzik, hogy még mindig az ő nevükre van-e bejegyezve a tulajdonjoguk. Ugyanis a Dunaszerdahelyi járásban minden bizonnyal szervezett telekmaffia dolgozik. |
|
A BKV feltehetően csak a jéghegy csúcsa, más állami cégeknél is milliókat fizethettek ki végkielégítésekre - jelentette ki Burány Sándor. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a szocialisták most úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a botrányokhoz.
|
|
Elkészült a vádirat a B-A-Z megyei Taktaközben történt szocpolcsalások ügyében. Összesen 202 embert vádolnak, vesztegetéssel, csalással, közokirat-hamisítással, vagy hivatali visszaéléssel. A visszaélések 2005 és 2007 között történtek, összesen 464 millió forinttal károsították meg az államot. |
|
Fizetés helyett közraktárakba szállítaná a búzát, aztán nevükre kerülne a termény, a gazda pedig pénz és gabona nélkül maradna. A mezőgazdászok szerint a trükkel a csalók a nyomott árakat és a pangó piacot használják ki. Somogyban 350 ezer tonna búza termett, a felvásárlók 31 ezer forintot ígértek tonnájáért. |
|
Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) azt közölte, hogy az egész kontinensen drámai mértékben emelkedett a bankautomatákból (ATM-ek) való lopás. Az ENISA szakértői a 2007-es év adataihoz hasonlították a tavalyi esztendő tapasztalatait és megállapították, hogy a bankautomatákat érintő lopások száma 149 százalékkal nőtt. |
|
A gyanú szerint 2006 és 2008 között hulladékáron értékesítette egy nagyváradi cég a Nagyvárad-Belényes-Vaskóh vasútvonalon található síneket. A Capris Comert Kft.-t nem csak lopással, de közokirat hamisítással is vádolják. A nyomozás jelenlegi állása szerint a cég saját tulajdonaként adta el a síneket... |
|
Ezer számítógépen futott illegális szoftver, amiért most 1,1 millió eurót fizet a lebukott cég. Mindig anonim bejelentés alapján indul a vizsgálat. Júliusban egy nagyobb észak-rajna-vesztfáliai vállalatot kapott illegális szoftverhasználaton a Business Software Alliance (BSA). Amint az egyes szoftvergyártók üzleti érdekeit képviselő szervezet...
|
|
A Pfizer és leányvállalata, a Pharmacia & Upjohn Co. megegyezett az igazságügyi minisztériummal, hogy 2.3 milliárd dollárt fizet gyógyszereinek illegális promóciója miatt. Ez a legnagyobb büntetés a hasonló ügyeket tekintve az egészségügyi szektorban. |
|
Győri Enikőnek, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselőjének a 2010-es uniós költségvetéshez benyújtott módosító indítványát nagy többséggel szavazta meg az EP gazdasági és pénzügyi bizottsága - közölte a képviselő csütörtökön az MTI-vel. |
|
Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. 2008-ban közzétett hirdetései, s emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán. A Hild Zrt. 2008-ban intenzíven és széles körben népszerűsítette a lakásért életjáradék konstrukcióit. |
|
Nem ajánlom az alábbi írás elolvasását annak, akinek már szilárdan kialakult meggyőződése, hogy a Sukoróra tervezett King's City-üzlet a kormány által támogatott nagy lopás illetve, hogy a beruházás tönkretenné a Velencei-tó környezetét. Azoknak sem, akik szerint az egész botrány csupán az ellenzék politikai hisztériája, amellyel ismét sikerülhet... |
|