hirlevel

Üzleti hírszerzés
A kormány tudott a Mol-részvények orosz felvásárlásáról
ImageKorábbi állításaival szemben a kormánynak volt előzetes információja a Mol-részvények felvásárlását célzó orosz akcióról, állítja Simicskó István, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kereszténydemokrata elnöke.
 
A III/II-nek dolgozott a Hunvald helyére jelölt szocialista politikus
ImageA Magyar Nemzet információi szerint a pártállami titkosszolgálat kötelékében dolgozott Kivágó Iván Györgyné, aki Hunvald György helyét veheti át a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. A lap úgy tudja, hogy a politikus az 1970-es évektől már a hálózat tagja volt...
 
Internetes terrorizmus - Hírszerzőkkel az offshore cégek ellen
ImageA nyilvánosság előtt a világon talán még sohasem tartottak nemzetközi titkosszolgálati konferenciát. A NATO 60. „születésnapja” alkalmából Geopolitikai Tanács szervezésében, nemzetközi szakértők részvételével rendezték meg az elsőt Budapesten.
 
Szilvásy a nemzeti vagyonkezelőnél landolt
ImageA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik igazgatójaként folytatja pályafutását Gyurcsány Ferenc polgári titkosszolgálatok irányításáért felelős minisztere. Szilvásy György a titkosszolgálatok irányítása után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő...
 
Az őszödi beszédet Brády és Rózsa-Flores szivárogtatta ki?
ImageÉrdekes Brády Zoltánnak, a Kapu című folyóirat főszerkesztőjének az MTI-nek tett nyilatkozata. Brády azt állította, hogy az író, színész, katona Florest a hazai politikai állapotok kényszerítették távozásra.
 
Ficsor kinevezése a titkosszolgálatok arcul csapása
ImageGyurcsány Ferenc exminiszterelnök volt kabinetfőnökének kinevezése egyébként a titkosszolgálatok munkatársait is megdöbbentette.Kocsis Kálmán, az Információs Hivatal volt főigazgatója szerint a fiatalember megbízása a szolgálatok ,,arcul csapása".
 
Büszke a Csányi-céges akcióra az NBH
ImageTörvényesség és szakszerűség jellemezte az UD Zrt. körül lefolyatott felderítést – állítja a Nemzetbiztonsági Hivatal 2008-as évkönyve. Az összefoglaló arról nem tesz említést, hogy milyen indokkal hozták nyilvánosságra a megfigyelések során keletkezett titkos lehallgatási anyagokat.
 
Diákmunka nyárra: felvétel a titkosszolgálatnál
ImageDennis Blair amerikai nemzeti hírszerzési igazgató nyári munkát ajánl az idén a diákoknak: kémtanoncot játszhatnak két hétig. A Blair felügyelete alá tartozó titkosszolgálatok helyi idő szerint kedden tették közzé felhívásukat, amely szerint harminc...
 
Élelmiszerlánc - terrorizmus
ImageFenti címmel rendezett szakmai konferenciát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Élelmiszer – biztonsági Hivatal és a Magyar Rendészettudományi Társaság. A konferencia egységes megvilágítása helyezte az élelmiszerbiztonság kérdését, körbejárva a szándékos vagy gondatlan...
 
"Ipari kémek lephetik el Magyarországot"
ImageMegnyitná a magánnyomozói piacot az uniós tagállamok előtt egy jogszabálytervezet, ami emellett eltörölné a magánnyomozók kamarai tagságát. Németh Ferenc, a Személy-Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke...
 
Magyar állami pénz az orosz lottóüzletben
ImageKémkedéssel vádolja egy romániai bankfiók létrehozása miatt a román sajtó Magyarország egykori bukaresti diplomatáját, az orosz Baltyijszij Bank budapesti képviseletének vezetőjét.
 
Újabb megfigyelési botrány a Lidlnél
ImageA közelmúlt megfigyelési botránya után újabb hasonló és rendkívül kínos ügy robbant ki a Magyarországon is jól ismert német diszkontáruházi láncnál, a Lidlnél. A Der Spiegel című hetilap vasárnap megjelent számában ezúttal arról számolt be, hogy a Lidl - törvénytelen módon - belső aktákat vezetett az alkalmazottak betegségeiről.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 97 - 108 / 222
ibabody

csuklopant

fireman

számológép

nphungary

 

Kodak Mini ZM1 videokamera ajándék tokkal (x)

ImageIci-pici méret - hatalmas videoélmény: ezt nyújtja a hitelkártya méretű, ultravékony, könnyű Kodak Mini ZM1 kamera, melyet bármikor magaddal vihetsz. Ragadd meg a legőrültebb napjaid, aggodalom nélkü!  Merülj bele az élvezetekbe – vízálló, tehát  ellenáll esőnek, hónak még a medencének is, akár 3 méter mélységig.

"MERZ" nőnek lenni jó! (x)

ImageA természetes szépség belülről fakad, de mi segítünk Önnek, hogy külsőleg mások is megcsodálhassák! Küldetésünk, hogy minden generációnak megadjuk a korának megfelelő szépséget és ápoltságot. Szeretnénk, hogy a rejtett szépség láthatóvá váljon, minden egyes hölgy számára.

PATENTEX OVAL - hormonmentes és biztonságos fogamzásgátlás (x)

ImageFogamzásgátlás azóta létezik, amióta az emberiség, hiszen a szexualitás végigkíséri életünket, napjainkat. Természetesen az ősi egyiptomban és az antik görög világban másképpen védekeztek a nők a nem kívánt terhesség ellen, de a mai kor felvilágosult hölgyei számára, már számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy önmaguk számára a legmegfelelőbb készítményt válasszák ki.

Contractubex - Világelső a hegkezelésben*! (x)

ImageMűtétek, sérülések, égések sebgyógyulása után képződő hegek kezelésére.
A Contractubex® különböző típusú hegek kezelésére alkalmazható a seb bezáródása után. Hatását úgy fejti ki, hogy elnyomja a hegszövet növekedését, és elsimítja, fellazítja a hegszövetet.



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!