|
Az online piac bővülésének ütemét is meghaladta a napi fogyasztási cikkek online kereskedelmének növekedése, annak ellenére, hogy egyedül a kozmetikumok és piperék kategóriája erősödött 2010-hez képest – derült ki a KutatóCentrum 2011-es E-Shopping FMCG Reportjából. Bár a megelőző évhez képest a vásárlások értéke emelkedett, továbbra is spórolósan költünk. |
|
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által személykocsik beszerzésére kiírt tendert, és egymillió forintra bírságolta az adóhatóságot - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. A NAV azt követően kezdeményezett közbeszerzést miután az idén áprilisban a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság... |
|
Csökkent Magyarországon a dinnyefogyasztás, ami évente fejenként mintegy 4 kilogramm - mondta a tárcavezető a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságíróknak, mielőtt Varsóba utazott volna az unió környezetvédelmi minisztereinek informális találkozójára. |
|
|
A Széll Kálmán-terv iránya és céljai üdvözlendőek, és legtöbbjük konzisztens azokkal az ajánlásokkal, amit az IMF fogalmazott meg tavaly ősszel – nyilatkozta Irina Ivascsenko, a Valutaalap magyarországi vezetője a Hírszerzőnek. Az idei költségvetés elfogadása előtt az IMF és a kormány számos kérdésben nem ugyanúgy gondolkodott, de az azóta bekövetkezett változásokat üdvözölni tudjuk... |
|
Érthető, hogy az Oracle nem fillérekre hajt, hiszen már most 100 millió okostelefonon és táblagépen fut az Android, és minden egyes nap 400 ezer új androidos eszközt aktiválnak. Becslések szerint az Android tavaly még csak 133 millió dolláros forgalmat generált, ám ez 2012-re a tízszeresére, 1,3 milliárd dollárra nőhet. |
|
|
Állami kézbe venné a hulladékgazdálkodás irányítását a környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény javaslata, ami a héten került az Országgyűlés elé. Az előterjesztők szerint a mostaninál átláthatóbb lesz a rendszer, az érintettek egy része szerint viszont épp ellenkezőleg. Ráadásul az új szabályozás nem teszi érdekeltté a gyártókat abban, ... |
|
Egyre több cég fordítja marketingkiadásainak bizonyos részét arra, hogy ügyfeleket szerezzenek a közösségi hálón keresztül. Viszont a vezetők azzal is tisztában vannak, hogy a közösségi média önmagában még nem elég egy eredményes kampányhoz. Az elmúlt egy évben tovább nőtt a közösségi hálózatokat, blogokat, mikroblogokat és fórumokat... |
|
Az mfor.hu beszámolója szerint népegészségügyi termékdíjat vezetne be a kormány. A termékdíj listáján töményen sózott és cukrozott élelmiszerek és italok szerepelnek, viszont egy korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a terméklista. A sokat emlegetett, emblematikus termékek, a hamburgerek illetve további készételek és az alkoholféleségek sem kerültek fel egyelőre a listára. |
|
A napi.hu értesülése szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négy magánnyugdíjpénztárnál (mnyp.) is azt állapította meg, hogy befektetéseiknél nem a tagok érdekeit képviselték. A hírbe hozott pénztárak az ING, az Aegon, az AXA és az OTP magánkasszája. |
|
|
A május 12-13-án, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével szervezett konferencia központi témája a fenntartható és felelős turizmus, valamint az életminőség javítása volt. A rendezvény második napján Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök is köszöntötte a megjelenteket - írja a Turizmus Online. |
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 21 - 30 / 760 |