A Balatontourist vezérigazgatója szerint nem lehet panasz az idei balatoni szezonra, s a jövő évi még jobbnak ígérkezik, ha a gazdasági válság miatt elmaradt nyugati turisták is visszatérnek, az ő hiányukat az idén a több magyar, lengyel és cseh vendég részben ellensúlyozta. |
|
Lengyelország és Csehország meglepően jól áll a gazdasági válságban, az [origo] által megkérdezett bécsi szakértő még növekedést is elképzelhetőnek tart Varsóban. Mindeközben a magyar GDP esése nem egyedülálló a térségben: a negatív ranglistán felzárkózott mellénk Szlovákia, Románia és Szlovénia. |
|
A Reva névre keresztelt indiai villanyautó importőre a gépkocsi esetleges debreceni összeszereléséről tárgyal. A gyár kétszáz embernek adna munkát - írta kedden a megyei napilap. A Hajdú-bihari Napló szerint a 25 millió eurós költséggel felépítendő gyárban kétszáz dolgozó évente 10-15 ezer Reva villanyautót állítana elő. |
|
Csődvédelmet kért Romániában a Spar. Erről az aradi cégbíróság tájékoztatta a Ziarul Financiar helyi gazdasági és üzleti napilapot, amely szerint a cég két fő részvényese, Ioan Cuc és Floare Cuc a törvényi lehetőségeket kihasználva próbálja megmenteni az anyagi nehézségekkel küzdő csoportot – írja az Ecoline. |
|
Félmilliárd forintos EU-s támogatással épülhet Bátonyterenyén műholdas űrtávközlési földi állomás. Az űrtechnológiára szánt félmilliárd forint 12-15 munkahelyet teremt, ezzel valamivel több mint 33 millió forintból létesül egy álláshely. |
|
Elektromos meghajtással, napelemmel a tetején tér vissza a keletnémet népautó, a Trabant - tudta meg az MTI. Az új modell a szeptemberi frankfurti autószalonon mutatkozik be, 18 évvel az eredeti változat sorozatgyártásának leállítása után. Az új generációs Trabant-tanulmány 1:10 arányú modelljét a két évvel ezelőtti frankfurti szalonon mutatták be. |
|
A kis- és középvállalkozások csaknem negyven százaléka semmilyen béren kívüli juttatást nem ad a dolgozóknak - derül ki a K & H Bank legutóbbi kkv bizalmi index felméréséből. Három hónappal korábban a megkérdezett cégeknek még mintegy 72 százaléka tervezte, hogy él a béren kívüli juttatás... |
|
Pásztón nyitott új üzemet a budapesti központú, elektronikai termékeket gyártó ElektroMont Kft., a cég 15 embert foglalkoztat a Nógrád megyei városban - mondta Medgyesi József ügyvezető igazgató kedden az MTI-nek. |
|
Kétezer főt foglalkoztató, folyadékkristályos kijelzőket gyártó üzem létesítését tervezik Zalában - írta keddi számában a Zalai Hírlap. A beruházást szervező KETRAX Hungary Kft. a koreai székhelyű NexDisplay céggel folytat tárgyalást az LCD-kijelzők gyártására szakosodott üzem létesítéséről. |
|
Hamarosan újabb nyugati lapok online verziója válik fizetőssé, miután Ruport Murdoch, a News Corp. vezére ily módon próbálja növelni médiabirodalmának bevételeit. Hazánkban nem várható ennek a modellnek az elterjedése, hiszen már az eddigi próbálkozások is többnyire sikertelenek voltak... |
|
Várhatóan szeptember elején kezd működni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly melletti biomassza erőmű. A próbaüzem augusztus végéig tart. A húsz megawatt teljesítményű biomassza erőmű tizennégymilliárd forintos beruházással épült. A Gazdasági Minisztérium kétszázmillió forint munkahelyteremtő támogatást adott hozzá a projekthez. |
|
Jelentősen liberalizálná a kormány a kereskedelmi tevékenységet a jövőben: egy bolt indítását elég lesz bejelenteni az illetékes jegyzőnek - ismerteti a pénteki Napi Gazdaság. A kormány várhatóan utolsó augusztusi ülésén tárgyalja a kereskedelmi és piaci tevékenységekről szóló új rendeletek tervezetét... |
|