Érthető, hogy az Oracle nem fillérekre hajt, hiszen már most 100 millió okostelefonon és táblagépen fut az Android, és minden egyes nap 400 ezer új androidos eszközt aktiválnak. Becslések szerint az Android tavaly még csak 133 millió dolláros forgalmat generált, ám ez 2012-re a tízszeresére, 1,3 milliárd dollárra nőhet. |
|
|
Állami kézbe venné a hulladékgazdálkodás irányítását a környezetvédelmi termékdíjról szóló új törvény javaslata, ami a héten került az Országgyűlés elé. Az előterjesztők szerint a mostaninál átláthatóbb lesz a rendszer, az érintettek egy része szerint viszont épp ellenkezőleg. Ráadásul az új szabályozás nem teszi érdekeltté a gyártókat abban, ... |
|
Egyre több cég fordítja marketingkiadásainak bizonyos részét arra, hogy ügyfeleket szerezzenek a közösségi hálón keresztül. Viszont a vezetők azzal is tisztában vannak, hogy a közösségi média önmagában még nem elég egy eredményes kampányhoz. Az elmúlt egy évben tovább nőtt a közösségi hálózatokat, blogokat, mikroblogokat és fórumokat... |
|
Az mfor.hu beszámolója szerint népegészségügyi termékdíjat vezetne be a kormány. A termékdíj listáján töményen sózott és cukrozott élelmiszerek és italok szerepelnek, viszont egy korábbi elgondolásokhoz képest szűkült a terméklista. A sokat emlegetett, emblematikus termékek, a hamburgerek illetve további készételek és az alkoholféleségek sem kerültek fel egyelőre a listára. |
|
A napi.hu értesülése szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négy magánnyugdíjpénztárnál (mnyp.) is azt állapította meg, hogy befektetéseiknél nem a tagok érdekeit képviselték. A hírbe hozott pénztárak az ING, az Aegon, az AXA és az OTP magánkasszája. |
|
|
A május 12-13-án, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével szervezett konferencia központi témája a fenntartható és felelős turizmus, valamint az életminőség javítása volt. A rendezvény második napján Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök is köszöntötte a megjelenteket - írja a Turizmus Online. |
|
„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával a RENEXPO megnyitásának napján, 2011. május 5-én került aláírásra a Makrovirka-projekt nevezése, amellyel Magyarország 27 uniós tagállam mellett az EU Bizottság NER 300-as pályázatán indul” – tudta meg az OGH Hírügynökség Dr. Nagy Józseftől, |
|
Ma Magyarországon 2,3 millió 15-34 év között fiatalból 87 700 vállalkozik. Ez mindössze 3,7%-ot jelent, ami európai és amerikai viszonylatban is alacsonynak mondható, de a megújuló energiák területe egy újabb szegmens lehet, ahol a fiatalok sikerrel indulhatnak el az üzleti életben. A megújuló energia szektor szárnyalásához... |
|
2011. május 5-6-án Budapest, illetve a RENEXPO ad otthont az RHC Platform, a megújuló fűtési és hűtési technológiák (Renewable Heating and Cooling Technology) második éves szakmai konferenciájának, amelyre az EU 27 tagországbából várnak résztvevőket – értesült az OGH Hírügynökség Lutring Tündétől,... |
|
Komoly hőellátási problémákat és a megújuló energiákat alkalmazó projektek visszaesését vizionálja a szakma a KÁT (kötelező áramátvételi törvény) megváltoztatása miatt. Ennek következményeként a KÁT körüli bizonytalanságokra hivatkozva már induló biogáz projektek finanszírozását vonta vissza nemrég egy bank. Az OGH Hírügynökség kérdésére... |
|
Japán és az USA vállalataihoz képest az európai autógyártók lépéshátrányban vannak az elektromos autók fejlesztésében. A BMW 2013-tól kezdődő gyártásába 400 millió eurós befektetéséről döntött. Szövetséget kötött a német Daimler és a Bosch, a Renault a Nissannal közösen fejleszt. Angela Merkel 1 millió ... |
|
Gondoljon egy számra, és a telefon máris tárcsázza. A napokban mutatták be a az első gondolattal irányítható telefont, amely már erre is alkalmas. Az újdonság nem a készülékben rejlik - hiszen a teszt gép egy "egyszerű" Nokia N73-as volt -, hanem a hozzá kapcsolódó EEG érzékelőben. Az érzékelő által rögzített, a gondolatban felvillanó szám Bluetooth kapcsolaton keresztül kerül elküldésre a mobil készülékhez. |
|