Versenyképesség
Félmilliós büntetést szabhat ki az APEH a mulasztóknak Nyomtatás

ImageMintegy 360 ezer adózó még nem regisztrálta magát a jövő évtől induló elektronikus adatszolgáltatáshoz. Nagy József, az APEH főosztályvezetője elmondta: a hivatal ismételten megkereste és felszólította a cégek képviselőit a regisztrálásra. Eddig 660 ezren jelentkeztek be az ügyfélkapuba, vagy adtak felhatalmazást ...

 
Jelentősen kevesebb beruházás idén Nyomtatás

ImageA beruházások volumene a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta: a csökkenés a következő időszakokban is fennmarad, és ez a GDP növekedését is vissza fogja vetni. Hozzátette: ezen  ...

 
Üzleti titok az orosz gáz ára Nyomtatás

ImageAz E.ON-t nem értesítette a Gazprom arról, hogy jövőre emelné a gáz árát. Közlésük szerint az árakat egy komplex árképlet alapján, a kőolaj árát kilenc hónapos késleltetéssel figyelembe véve határoznak meg. Tájékoztatásuk szerint az E.ON-Ruhrgas a Mol földgázüzletágának egy részével együtt egvette a Mol és a ...

 
Hogyan tervezzünk kormányzati negyedet? Nyomtatás

 Az új kormányzati negyed kialakításáról számos, elsõsorban politikai tartalmú nyilatkozatot olvashattunk az elmúlt hónapban. De hogyan válaszolna vajon egy nemzetközi összehasonlítással rendelkezõ ingatlanpiaci szakember (választópolgár) e több százmilliárd forintos kérdésre? Vannak-e jó külföldi példák?

 
Jön a Start Plusz és Extra kártya? Nyomtatás
ImageA Start kártya mellett a jövő év második felétől Start Plusz és Start Extra kártya bevezetését javasolja a parlamentnek egy törvénymódosításban Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. Az új kártyákkal főleg az 50 év felettieket és a szakképzetleneket foglalkoztató munkaadók juthatnának kedvezményhez. A Start ...
 
Hogyan változnak a mikrohitel feltételei? Nyomtatás

ImageAlig több mint egy hónap van hátra, s megérkeznek a régóta áhított uniós források. 2007 és 2013 között a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 6943 milliárd forint hívható le. A felhasználható keret értéke függ a pályázatoktól, amelyek feltételei még tisztázatlanok, a részletekről szakmai egyeztetés folyik. A szakemberek szerint a ...

 
Milliárdokat hoz a karácsony a webboltoknak Nyomtatás

ImageA karácsony közeledtének hatása máris érzékelhető a webboltok forgalmának megugrásában. Az idén várhatóan több hazai internetes áruház forgalma is átlépi az egymilliárd forintos határt, ebben komoly szerepet játszik a karácsonyi vásárlások időszaka, vagyis az év utolsó két hónapja. A webes boltok forgalmának mintegy harmada ...

 
Mégsem kidobott pénz bannerrel hirdetni? Nyomtatás

ImageA legtöbb weboldal tulajdonos fő problémája, hogy hirdetési költségeit kidobott pénznek érzi, mert kampányai nem az elvárásainak megfelelően teljesítenek. Míg mások – akik megtehetik - ha nem jönnek az eredmények, még több pénzt költenek el hirdetésekre, hogy elérjék végső céljukat, a látogatószám és a forgalom ...

 
Új gyorsétterem-lánc Magyarországon Nyomtatás
ImageMegtalálta magyar mester -kizárólagos - franchise-partnerét a burgonyaételekkel foglalkozó étteremlánc. A Sr. Patata mester jogát egy debreceni vállalkozó vette meg azzal a céllal, hogy kiépítse országos hálózatát. A tervek szerint 4 hónap múlva nyílik meg az első egység az egyik bevásárlóközpontban.  A debreceni ...
 
Praktiker - beszállt az e-kereskedelembe Nyomtatás

A Praktiker azt várja, hogy az internetes vásárlás bevezetésével befolyásolja majd a magyar vásárlási szokásokat a barkácspiacon, illetve jelentős hatással lesz az e-kereskedelem 26-27 milliárd forintosra becsült hazai piacára. Mint azt a cég jelezte: a Praktiker nem alakul át klasszikus online áruházzá. Házhozszállítást csak ...

 
Satelit - 400 milliót követel a Siemenstől Nyomtatás

ImageA Siemens kapcsolata hat évvel ezelőtt indult a TVegy Kulturális nevű céggel, amely a Satelit televíziót működtette. A két társaság között szponzorációs megállapodás indult, a lap szerint a Siemens hatéves támogatást ígért a tévének. 2001-ben 1,2 milliárd forintot fizettek ki a műsorszolgáltatónak, azonban 2002 elején a támogató ...

 
Húsóriás születik: egybekel a Pick, a Délhús és öt kisebb cég Nyomtatás

ImageNovember 30-ával a Délhús Zrt. beolvad a Pick Szeged Zrt.-be; a társaság Pick Szeged Zrt. néven működik tovább - közölte a Pick vezérigazgatója kedden.Kovács László elmondta: az egybeolvadástól hatékonyabb költségű, érzékenyebb és eredményesebb cég alakuljon ki. Elindul egy szakosodási folyamat a cég négy ...

 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>

Találatok 709 - 720 / 780
loans

szótár

degusta

egripalma

noeldekor

 

Mindenki bank- és telefonszámlájában turkálhat a NAV

ImageCélzott ellenőrzés nélkül szerezhet információkat az adóhatóság a magánszemélyek és a vállalkozások telefonálási és bankolási szokásairól. A telefonhívásokra, sms-ekre, pénzügyi tranzakciókra a jövőben kivetendő adóterhek megfizetését ugyanis csak úgy lehet ellenőrizni, ha a revizorok betekintenek az ügyfelek számláiba.

A magyar cégek akkor hívnak biztonsági szakembert, ha baj van

ImageJasenszky Nándortól, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egykori alosztályvezetőjétől, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tíz éve folyó gazdasági, üzleti, információ- (hír)szerzés tanfolyam oktatójától a Népszabadság megtudta, hogy az üzleti hírszerzéssel foglalkozó szakembereknek...



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!