Februárban ötvenhat százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személyautók száma az előző év azonos időszakához képest. Februárban összesen 3043, míg 2010 első két hónapjában 5820 darab személyautót adtak el az értékesítők - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). |
|
Jelentősen nőtt hétfőn a réz ára a kitermelési fennakadásokat okozó chilei földrengés miatt. A rézkitermelésben világelső Chile középső részét sújtó szombati természeti csapás után négy bányában azonnal felfüggesztették a munkát. |
|
A Freesoft Nyrt. alvállalkozóként részt vesz a MÁV forgalomirányítási információs rendszerének kiépítésében; a vasúttársaság pénteken hirdette ki a Funkwerk IT GmbH-t a közbeszerzési pályázat győztesének. |
|
A Nestlé nettó profitja 2009-ben 10,4 milliárd svájci frank, volt, a cég idén a tavalyinál erősebb növekedésre számít. A profit összege elmaradt a svájci óriáscég által 2008-ban kitermelt 18 milliárd svájci franktól, a bázis azonban az Alconban szerzett részesedés eladását is tartalmazta. |
|
Néhány hónapja adták át a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) új vetőmag feldolgozó üzemét Szenttamáson. A több mint 400 millió forintos beruházás 25 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank által jóváhagyott hitelből... |
|
Hárommilliárd forint értékben, jelentős uniós támogatással épül biobrikett gyártó üzem és biomassza tüzelésű erőmű a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen. A komplex energetikai beruházás alapkövét csütörtökön tették le. |
|
Az offshore központokban kezelt vagyon egyötödét hazautalták az ügyfelek az elmúlt két év során, javarészben a több országban meghirdetett adóamnesztia és az adóelkerülés elleni határozottabb fellépés miatt. |
|
Ha a költségvetés átvállalná a legnagyobb állami vállalatok idei adósságkötelezettségét, akkor az a pénzforgalmi elszámolást 49 milliárd forinttal terhelné meg - számolta ki szerdai számában a Népszabadság. A MÁV-nak 34 milliárd forint, a BKV-nak 25 milliárdos kötelezettsége van, ez összesen a GDP 0,2 százalékának felel meg. |
|
Több mint tízezer hazai üzletembernek lehet offshore vállalkozása – közli a Magyar Nemzet, amely szakemberekre hivatkozva azt állítja, hogy az adóparadicsomokba és offshore cégekbe menekített magyar vagyonok összértéke meghaladja a kétezer milliárd forintot. |
|
Hoszú évek után ismét növeli a foglalkoztatottak számát a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság. Bár az idei rendelésállomány különösen az év második felét illetően továbbra is meglehetősen bizonytalan, jelenleg több olyan - például még az elmúlt évről áthúzódó - munkájuk van, amit sürgősen teljesíteni kell. |
|
Elhagyja Ferihegyet Európa harmadik legnagyobb diszkont légitársasága, az Air Berlin, tudta meg az mfor.hu. A magyar piacon 2004 óta jelen lévő német fapados lapunk kérdésére azzal indokolta döntését, hogy az alacsony kereslet miatt nem érte meg fenntartani a magyarországi járatokat. |
|
Hosszú távú biztonságot teremthet magának, aki havonta néhány tízezer forintot képes megtakarítani jövedelméből. Különböző életcélokhoz más-más típusú megtakarítási formát érdemes választani. Bizonyos helyzetekben a népszerű és biztonságos bankbetét is lehet jó döntés, más esetekben azonban... |
|