Ingatlan Világ
A budapesti irodapiac eddigi legnagyobb krízisét éli át
ImageAz olcsó hitelezés eredményeképpen nagy mennyiségű új kínálat került a piacra éppen akkor, amikor a válság miatt az elnyelt üres területek mértéke hirtelen 50%-al csökkent. Ez az üresedési ráta rohamos növekedéséhez vezetett, amelyet 2009 végére 25% körülire lehet becsülni.
 
A jó pénzügyi helyzetben levő kereskedők erősíthetik meg most piaci pozíciójukat
ImageA kiskereskedelmi piac helyzete tovább romlott 2009 első felében, és a Colliers International még nehezebb időket jelez előre. A kiskereskedelmi eladások volumene 4,2%-al csökkent az előző évhez viszonyítva, ez a folyamat 2006. óta tart.  Biztosnak tekinthető e trend folytatása 2010-ben is, hosszabb távú, kiszámítható növekedés legkorábban 2011-12 körül várható.
 
Zöld utat kap a SYMA Kongresszusi Központ építése

 Érthetetlen szakmapolitikai döntések elõzték meg a SYMA Kongresszusi Központ ügyét az állami és városi szinten: befektetés nem, csak adóbevétel kell. Rég várt, de megkésett örömhírként fogadta mégis Szántó András a SYMA Kongresszusi Központ építési engedélyének kiadását, hiszen az országos, a városi és kerületi szinten is indokolatlanul hosszúra...

 
Hogyan spekulálnak tovább a fejlesztők?
ImageCsökkenő fejlesztői aktivitás, akciós bérleti díjak, kevesebb üzletkötés jellemzi a magyarországi ipari ingatlanok piacát a 2009-es évközi adatok szerint – így foglalható össze dióhéjban a Colliers International budapesti irodájának legújabb ipari ingatlanokról szóló piaci jelentése.

 
Két új "zászlóshajó" az Andrássy úti PDS-ben
Image

Az Orco fejlesztésében megújuló Párisi Nagyáruház (PDS) két új üzlettel gazdagodott a Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség közreműködésével. Az izraeli AHAVA – holt-tengeri kozmetikumok gyártója – exkluzív üzletet nyit augusztus 15-én a PDS-ben. A másik impozáns bérlő az Alexandra Könyvesház.

 
Szállodapiac: a helyi menedzsment szerepe felértékelődik
ImageA szállodafejlesztések terén Budapestet még élénk aktivitás jellemzi, de a tervezõasztalon levõ projektek esetében már egyre gyakoribb a beruházás átgondolása, halasztása. A jövõben ez az ingatlanszegmens várhatóan tovább fog gyengülni Balla Ákos, a Colliers Magyarország Kft. értékbecslõ és piackutató...
 
Válság idején is népszerű a városi logisztika

Image2009 júniusában újabb bérleti szerződés került aláírásra a IX. kerületi Citypoint9-ben, ezúttal az üzleti park „B” épületének utolsó szabad egységére. A város központjában elhelyezkedő projekt a válság ellenére is szép eredményekkel büszkélkedhet, hiszen a legújabb tranzakciónak köszönhetően a 6.300 négyzetméteres „B” épület elérte a 100%-os telítettséget.

 
Zuglói városközpont: ízlések és pofonok?

ImageA zuglói Bosnyák tér megújulásáról egymást érték a hírek az elmúlt egy évben – adott egy balkáni, még mindig nem túl jó hírű 14. kerületi csomópont, ahol az önkormányzat városközpontot létesítene. A projekt akár a megrendelőnek, a beruházónak és a lakosoknak is örömöt okozhatna.

 
Hazai és nemzetközi elismerés a Colliers-nek
ImageAz IAOP (International Association of Outsourcing Professionals), outsourcing szakértőket tömörítő nemzetközi szövetség a Fortune magazinnal karöltve minden évben nyilvánosságra hozza azoknak a prominens vállalatoknak nevét...
 
Viktória, az előkelő "harmadik"

ImageAlig hét hónap telt csak el azóta, hogy az üllői Viktória Ipari Park legújabb fejlesztéseként, az akkor még csak szerkezetkész logisztikai központ épületét a sajtó- és az ingatlanszakma képviselőinek bemutatták. Az új raktár- és irodakomplexum a nehéz gazdasági körülmények ellenére...

 
Árnyékból a rivaldafénybe?
ImageAz ingatlantanácsadók és -bérlők figyelmének középpontjában az irodapiacon jellemzően az „A” kategóriás irodaházak állnak. Az erősödő versenynek és a változó piaci körülményeknek köszönhetően azonban az irodapiac árnyékosabb oldala, a „B” és „C” kategóriás irodaházak is egyre inkább előtérbe kerülnek.
 
Lakóingatlan-piaci helyzetkép az euróárfolyam tükrében (4.)

ImageAz ingatlanpiac minden szereplője nagy figyelmet szentel a forintárfolyam alakulásának más nemzeti valutákkal szemben. A Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség szakértői: Balla Ákos, az értékbecslési divízió vezetője...

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>

Találatok 37 - 48 / 66
lakástmost

grantplus

ibabody

nphungary

kapsza

 

Tim Nicholls to head Colliers CEE Valuation

 Colliers International CEE has announced the appointment of Tim Nicholls to Managing Director, CEE Valuation & Advisory Services. Tim, who will be based in Prague, will have full responsibility for the company’s valuation business across Poland, Czech Republic, Hungary, Slovakia, Romania, Bulgaria and the Ukraine.

Vacancy rates have likely reached their peak

 Following the difficulties of 2009, experience so far this year indicates that the crisis is far from over in Hungary’s office market, with the trends largely unchanged from those seen in late 2009. Total office stock increased by 112,000 sqm, but the market was unable to absorb all of the new supply ...


lorinczpéter


Ajánló


Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje

Partner ajánlatok:

Comp-Let Party Service - több mint party service, mégsem ügynökség!
Rendezvényszervezés, party szervíz, catering, esküvőszervezés!

....................................................................................