hirlevel

Kifehérítené a vagyonvédelmet a szakmai kamara Nyomtatás E-mail

ImageA közel tízéves múltra visszatekintő Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) a civil biztonságvédelmi ágazat személy- és vagyonvédelmi, illetve magánnyomozói területének koordinálásával foglalkozik. Legfőbb céljának azt tekinti, hogy az általa képviselt szakmák...

...megbecsültek legyenek, illetve modernizálódjon a hozzájuk kapcsolódó, gyakran elavult jogszabályi környezet. Németh Ferenc, a kamara elnöke elmondta, hogy az elmúlt tíz évben azon dolgoztak, és dolgoznak majd a jövőben is, hogy a személy- és vagyonőrökre ne mint "kidobókra" tekintsen a közvélemény, hanem úgy, mint egy elismert szakma művelőire.

Az SZVMSZK prioritásként kezeli az ágazatban tapasztalható feketemunka felszámolását. Úgy vélik, hogy a megbízói és a munkavállalói oldalnak közös érdeke kell hogy legyen az ágazat kifehérítése, ami egyszerre több pozitívumot eredményez. Egyrészt a megbízói oldal színvonalasabb, szakmailag jobb szolgáltatásban részesül, másrészt a munkavállalók magasabb bérezésre számíthatnak a feketemunka visszaszorításával párhuzamosan.

Eme célok elérése érdekében a kamara együttműködik az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséggel, az APEH illetékes szerveivel, a Gazdasági Versenyhivatallal, valamint a megbízókat, a munkaadókat és végül a munkavállalókat tömörítő szerveződésekkel is.

Az elnök hozzátette: a jogszabályi környezet modernizálása érdekében az SZVMSZK kezdeményezte a jogalkotóknál, hogy a vagyonvédelem területén tevékenykedő, mások személyét és értékeit védő személy- és vagyonőrök minősüljenek közfeladatot ellátó személyeknek, akiket ekképp kiemelt jogi védelem illetne meg. Azt is kezdeményezték, hogy a pénz- és értékszállítók munkakörülményeit alakító jogszabályok a személy- és vagyonőrök számára - munkájuk végzése során - írják elő a golyóálló mellény viselését. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy évente 6-8 személy- és vagyonőr veszti életét munkavégzés közben, ez a halálozási arány jóval magasabb például a rendőrségi állományénál.

Németh Ferenc kiemelte, hogy a kamara egyik legfontosabb törekvése a közbiztonság javítása, amelynek keretében szoros együttműködést alakított ki szervezetük a hivatásos rendvédelmi szervek országos és területi illetékességgel rendelkező szerveivel. Az együttműködés a szak- és továbbképzés területéről indul és kiterjed a hivatásos és civil rendvédelem minden területére.

Az elmúlt évtizedben a védelemmel foglalkozó cégeket egyre inkább a specializálódás jellemezte, és ma már a nagy cégek olyan mértékben felosztották a piacot, hogy arra betörni csak tőkeerős vállalkozások tudnak - hangoztatta az elnök.

(Forrás: www.napi.hu)

 

"MERZ" nőnek lenni jó! (x)

ImageA természetes szépség belülről fakad, de mi segítünk Önnek, hogy külsőleg mások is megcsodálhassák! Küldetésünk, hogy minden generációnak megadjuk a korának megfelelő szépséget és ápoltságot. Szeretnénk, hogy a rejtett szépség láthatóvá váljon, minden egyes hölgy számára.

Bazi nagy magyar adótartozók: egzotikus cégek az új adóslistán

ImageAz adóhivatal szokás szerint közzétette a legnagyobb tartozók listáját. A listán azok a magánszemélyek szerepelnek, akiknek 2011 utolsó negyedévében lett jogerős 10 millió forintot meghaladó az adóhiánya, szervezetek esetében ez a határ 100 millió forint.



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!