Több ezer embert küldenek kényszerszabadságra a gázkrízis miatt Nyomtatás E-mail
ImageA gázkrízis miatt életbe lépett korlátozások következtében már néhány ipari park és alapvetően irodai tevékenységet végző vállalat is leállásról döntött. Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el egy iskolában is. Jó hír viszont, hogy szombaton nem kell dolgozni, és a gáztartalékok minden bizonnyal kitartanak tavaszig.

 Annyit azért megtehetnénk néha mi is, hogy ha nem vagyunk otthon, lejjebb tekerjük a fűtést.
A kedd este és a szerda reggel életbe lépett egyes és kettes kategóriába tartozó vállalatok korlátozásai miatt több ezer embert küldtek kényszerszabadságra. Több cég ugyanis nem tudott átállni kőolajtüzelésre, a kevesebb gáz miatt viszont nem tudnak üzemelni. Így járt például a Suzuki gyár, ahol leállították a termelést, a dolgozóknak pedig hétfőig nem kell munkába menniük.

Nem dolgoznak ma a cserépgyártással foglalkozó Tondachnál sem. Az óránkénti 5100 köbméteres földgázfogyasztást 600 köbméterre kellett mérsékelnünk, így pedig inkább leállították a termelést. Az öt gyáruk dolgozóit pedig szintén kényszerszabadságra küldték. Mint ahogy a tatabányai keréktárcsagyár összes dolgozójának otthon kell maradnia, amíg a korlátozás tart. Szintén nem kell mától dolgozniuk az Ajkai Elektrotechnikai Kft. munkatársainak.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: www.hirszerzo.hu)

 

Az FBI és a közösségi portálok

ImageA közösségépítő weboldalak és szolgáltatások komoly népszerűsége nyilvánvalóan a hatóságok figyelmét sem kerüli el, hiszen ezek révén olyan információkhoz juthatnak, amelyeket a bűnüldözésben fel tudnak használni, akár a nyomozati munka elősegítése, akár bizonyítékok begyűjtése céljából. Úgy tűnik azonban, hogy az FBI nem elégedett azzal, ...

Magyar hacker: állásinterjúból a rács mögé

ImageTavaly lehetett először hallani Németh Attila ügyéről, amikor kiderült, hogy a 26 éves magyar fiatalembert azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy behatolt a Marriott informatikai rendszerébe, és abból bizalmas adatokat tulajdonított el még 2010-ben. Az ügy felgöngyölítésébe az amerikai titkosszolgálat is bekapcsolódott, ...



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!