| Az Ikea Magyarországon is húz a nadrágszíjon |
|
|
Hazánkban is költségcsökkentõ lépésekre kényszerült az Ikea, tudta meg az mfor.hu. A svéd lakberendezési áruházlánc ennek keretében csökkentette egyes dolgozói munkaidejét és racionalizálta az áruházak energiafelhasználását. Elbocsátásokat itthon nem terveznek, globális szinten viszont folyamatosan karcsúsít a cég.
Erre maga Ingvar Kamprad, a fõtulajdonos adott utasítást – szerinte a lánc túlságosan kényelmessé és önelégültté vált az elmúlt években. Az Ikea hazai egységei sem tudták kivonni magukat a válság hatásai alól. Bár a cég itthon erre hivatkozva nem tervez leépítéseket, egyes dolgozók munkaidejét már csökkentette, mondta el lapunknak Gerõcs Vendel. A svéd lánc marketingmenedzsere a munkaidõ-mérséklés által érintett munkavállalók számát nem kívánta elárulni – annyit közölt, hogy jelenleg 630-an dolgoznak a cégnél. Ezen felül - a költségcsökkentõ lépések részeként - a cég hazai egységei mérsékelték az üzemeltetési költségeket, ezen belül racionalizálták az energiafelhasználást. Az idei évtõl a hazai áruházak által használt villamosenergiát például már száz százalékban megújuló energiaforrásból szerzik be, mondta Gerõcs Vendel. A munkaidõ megvágása egyébként az Ikea reményei szerint csak ideiglenes állapot lesz, legalábbis ha sikerül növelni a forgalmat. Gerõcs Vendel szerint a néhány százalékos bõvülés a gazdasági körülmények ellenére is meglehet, azaz sikerül majd tartani az év elején kitûzött célt. A világszerte mintegy 128 ezer fõt foglalkoztató, 36 országban jelen lévõ, 265 saját tulajdonú és 34 franchise áruházzal rendelkezõ csoport tavaly óta összesen ötezer állást szüntetett meg. A jelek szerint azonban ez sem lesz elég a tavalyi eredmények eléréséhez – Kamprad legalábbis úgy nyilatkozott, hogy a nyereség egyértelmûen csökkenni fog. A forgalom tekintetében viszont - a 2009-re tervezett 14 új üzlet nyitásának köszönhetõen - növekedéssel számol a fõtulajdonos. Ezek nélkül azonban idén hét százalékkal csökkenne a csoport bevétele, figyelmeztetett. |
Kamuprofil vadászat a facebookon és az iWiWen
Giga zombihálózatot kapcsoltak le
|
|
| Portálok | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Partner ajánlatok: Comp-Let Party Service - több mint party service, mégsem ügynökség! Rendezvényszervezés, party szervíz, catering, esküvőszervezés! .................................................................................... |