| Hajsza az eltűnt 400 millió után |
|
|
Egy Miskolcról Budapestre tartó pénzszállító autóban állítólag téglákkal helyettesítették a bankókötegeket, és ezt csak a célállomáson vették észre. Gyaníthatóan belső ember követhette el a bűncselekményt. A rendőrség nem is rablás, hanem lopás gyanúja miatt nyomoz.
Eddig ismeretlen körülmények között tűnt el több mint 400 millió forint a múlt héten Miskolc és Budapest között egy pénzszállító autóból, az ügyben nyomozás indult - számol be a Magyar Hírlap. Az Index internetes újság úgy tudja, a Brinks pénzszállító cég kocsija egy miskolci bankból szállította volna a pénzt Budapestre, ám a célállomáson vették észre, hogy a bankókötegeket - az internetes lap meg nem erősített információi szerint - téglákkal helyettesítették. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Magyar Nemzetnek elmondta, a pénzszállító cég szeptember 7-én lopás miatt feljelentést tett, a nyomozást különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indították. Kárpáti Balázs, a Brinks Hungary Zrt. vezérigazgatója a hírt nem cáfolta, de nem nyilatkozik, míg tart a nyomozás. Az Index úgy tudja: elképzelhető, hogy a bűncselekményt belső ember követhette el, erre utal az, hogy a pénz hiányát csak a célállomáson fedezték fel, valamint az is, hogy a rendőrség nem rablás, hanem lopás gyanúja miatt nyomoz.
(Forrás: www.hirado.hu)
|
| Portálok | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! |