Rövidesen indul a 7. Szabadfogású Számítógép-verseny Nyomtatás E-mail
ImageHetedik alkalommal hirdeti meg a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány a 19 év alattiak számára a Szabadfogású Számítógép-versenyt. Az idén nemcsak a T-Home, hanem a T-Mobile is támogatja az eseményt, hiszen szívesen állnak olyan kezdeményezések mellé, amelyek ösztönzik az innovációt és a fiatal generáció alkotókedvét.

A pályázatra kreatív, egyedi, akár szokatlan ötleteket és újító szellemű fejlesztéseket várnak. A műfaj szabadon választott, lehet pályázni számítógépes rajzzal, animációval, zenével, játékkal, saját készítésű szoftverrel vagy hardverrel, honlappal, portállal, kiegészítő alkalmazással, mobilkommunikációs fejlesztéssel vagy akár robottal, illetve bármilyen egyéb informatikai megoldással. A szervezők a pályázatra 2009. október 19-ig várják egyéni indulók és csapatok jelentkezését.

A legjobb pályamunkákat beküldő fiatalok értékes számítástechnikai eszközöket nyerhetnek. Idén első alkalommal egy speciális nyereményt is megítél a zsűri, az úgynevezett mentorképzést. E díj nyertesének lehetősége nyílik érdeklődési területének egyik legnevesebb hazai szakértőjétől tanácsokat kérni a további fejlődés érdekében. A győztes alkotásokat decemberben a Ludwig Múzeumban mutatják be a nagyközönségnek.
 
 
Forrás :www.ipon.hu
 

Milliárdos olajadócsalókat kaptak el

ImageTöbb szálon futó nyomozás vezetett ahhoz a bűnbandához, amely alig egy év alatt mintegy egymilliárd forint kárt okozott az államnak az adószabályok kijátszásával: törvénytelen üzletek sorozatával bújt ki a jövedéki adó és az áfa megfizetése alól – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben.

Nyomozás indult a százmilliárdos csepeli beruházás ügyében

ImageNyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerződés ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indítottak eljárást.



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!