Csányi cége terjeszkedne - a Danone-nál kopogtatnak Nyomtatás E-mail
ImageA Sole-Mizo Zrt. a tervek szerint megvásárolja a Danone Kft. marcali - Túró Rudi gyártó - üzemét, amennyiben az üzletet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jóváhagyja - erősítette meg Kiss Beáta, a Danone Kft. vállalati külső kapcsolatok igazgatója.

A Napi Gazdaság szerdai számában írta meg, hogy értesülései szerint erre készül a két cég. Kiss Beáta elmondta: a Danone Kft. és a Sole-Mizo Zrt. vezetői szeptember 15-én találkoztak, és konzultációt kezdeményeztek a marcali üzem dolgozóit képviselő szakszervezettel, a helyi üzemi tanáccsal a gyár tervezett tulajdonos-váltása kapcsán. A tervek alapján, ez egy kedvező lehetőség a marcali üzem számára, hogy növelje termelés mennyiségét - mondta az igazgató.

A Sole-Mizo a tervezett megállapodás szerint vállalja, hogy növeli a termelést, és minden külön kikötés nélkül garantálja, hogy legalább további két évig az üzem minden dolgozóját megtartja, amíg a Danone változatlanul folytatja egyik kiemelt márkaterméke, a Milka Super Rudi forgalmazását és reklámozását, amelyet továbbra is a marcali üzem gyárt.

A Danone Kft. igazgatója elmondta, hogy Magyarország egyik legnagyobb tejipari vállalata, a Sole-Mizo egy rendkívül bíztató és pozitív fejlesztési tervvel kereste meg a céget a marcali üzemmel kapcsolatban. Megvizsgálva a vevő ajánlatát úgy értékelték a Danone magyar érdekeltségénél, hogy ez egy kedvező lehetőség marcali üzem számára, hogy az új tulajdonos portfoliójának meghatározó szereplőjévé váljon. Mindezt egy olyan világos fejlesztési terv garantálja, melynek célja a termelés növelése. 

A Sole-Mizo a tervezett megállapodás szerint vállalja azt, hogy folytatja a termelést, és az üzem minden dolgozóját - munkáltatói jogutódlás keretében -, garantáltan legalább további két évig- foglalkoztatni fogja. 

A Danone pedig változatlanul folytatni fogja az egyik kiemelt márkaterméke, a Milka Super Rudi forgalmazását és reklámozását, amelyet továbbra is a marcali üzem gyárt. Ezért úgy gondolják, hogy ez egy nagyon pozitív terv mivel ily módon a Danone és a Sole-Mizo vállalatok közösen vállalják a Túró Rudi üzletág erősítését. 

A konkrét döntés az ügyben novemberben várható, amikor az egyeztetések és a hatósági eljárások - beleértve a Gazdasági Versenyhivatal határozatát - befejeződnek - tájékoztatott Kiss Beáta.

 

(Forrás: www.gazdasagiradio.hu

 

 

WikiLeaks-célkeresztben egy magyar cég

ImageAlig lehet tudni valamit arról a programról, amelyet egy magyar cég gyárt telefonos és internetes adatforgalom figyelésére. A Neti Kft. is felkerült arra a listára, amelyet a WikiLeaks állított össze az internetet használó vagy mobilozó emberek megfigyelését segítő cégekről.

Elsőfokon letöltendő börtönbüntetés a magyar iparikémkedés-ügyben

ImageGazdasági titok megsértése miatt a Diagon-ügy három vádlottját egy és két év közötti, letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta, továbbá egyetemlegesen 3 milliárd 269 millió forint megfizetésére kötelezte hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!