Repülőjegyekkel követett el csalást egy férfi Nyomtatás E-mail
ImageŐrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint repülőjegyekkel követett el csalást; az utasok sokszor csak a repülőtéren tudták meg, hogy nincs is jegyük. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A 43 éves szigethalmi férfit - akit hétfőn késő este fogtak el - azzal gyanúsítják, hogy ez év szeptemberétől egy utazási irodán keresztül vagy egy légitársaságnál több alkalommal igényelt egy másik, őt alkalmazó utazási iroda nevében repülőjegyeket különböző embereknek. Az utasok a jegyek árát kifizették a férfinak, de a többszázezer forintos összegeket a gyanúsított nem fizette ki a cégeknek. A férfi a helyfoglalásokat több esetben visszaigazolta az ügyfeleknek, a repülőjegyeket elektronikus formában kiállította, majd a foglalásokat megváltoztatta a társaságoknál, vagy kifizetés hiányában a repülőjegyek törlődtek a foglalási rendszerből. Ezekről sok esetben az utasok már csak a repülőtereken szereztek tudomást. A rendőrség csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a férfi ellen.
 
Forrás: www.turizmusonline.hu
 



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!