Hackerek törték fel a klímakutató központ szerverét Nyomtatás E-mail
ImageSzámítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, vitát idézve elő arról, eltúlozzák-e a szakemberek a globális felmelegedés veszélyét.
A Kelet-angliai Egyetem a hét végén jelentette be, hogy hackerek törtek be a klímakutató intézetének számítógépes rendszerébe és adatokat loptak el. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot, ám azt még nem tudták megállapítani, hogy az interneten megjelentetett információk közül mi a valódi és mi nem.

A héten történt behatolás nyomán a brit és amerikai kutatók között több mint egy évtizede folyó levelezésből ezer e-mailt és háromezer dokumentumot tettek fel a világhálóra. A klímaváltozást megkérdőjelezők és bloggerek az információkból azt a véleményt szűrték le, hogy a tudósok eltúlozták a globális felmelegedés nagyságát. Azt állítják, hogy a dokumentumok olyan bizonyítékot tartalmaznak, amely szerint néhány kutató megpróbálta manipulálni az adatokat.

A számítógépes támadást a klímakutató ellen alig néhány héttel a december 7-én kezdődő koppenhágai klímacsúcs előtt hajtották végre, ahol 192 ország képviselői próbálnak majd egyezségre jutni a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodásról.

Az egyik nyilvánossgára hozott elektronikus levélben Phil Jones, a központ igazgatója a múlt század klímastatisztikáinak grafikáiról ír kollégáinak. Hivatkozik egy kutató által használt technikára, amellyel leplezni lehet a csökkenést a globális hőmérséklet közelmúltbeli alakulásában. Néhány bizonyíték arra utal ugyanis, hogy leállt a globális hőmérsékletnövekedés 1960 óta. Ez azonban ellentmond más adatoknak arról, amelyek a növekedést támasztják alá.
 
 
(Forrás: www.origo.hu)
 

Milliárdos olajadócsalókat kaptak el

ImageTöbb szálon futó nyomozás vezetett ahhoz a bűnbandához, amely alig egy év alatt mintegy egymilliárd forint kárt okozott az államnak az adószabályok kijátszásával: törvénytelen üzletek sorozatával bújt ki a jövedéki adó és az áfa megfizetése alól – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben.

Nyomozás indult a százmilliárdos csepeli beruházás ügyében

ImageNyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerződés ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indítottak eljárást.



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!