| Félmillió font jár a kémkedésért |
|
|
Félmillió fontnyi (170 millió forintnyi) jutalmat kaphat Angliában az, aki hajlandó kémkedni szomszédjára, s jelenti, ha az illegálisan adja ki lakását. Nemsokára kiépülnek azok a központi sürgősségi vonalak, amelyeken az éles szemű állampolgárok közölhetik gyanújukat a hatóságokkal...
...s a jövőben erre már e-mailen és különböző internetes oldalakon is módjuk nyílik – jelentette a Daily Mail. Az ötszázezer fontos jutalom – amely csak annak az első ezer szemfüles szomszédnak a markát üti, akiknek értesülései helyesnek bizonyulnak – azonban több, szabadságjogokért küzdő csoportnál is nagy felháborodást váltott ki. A kezdeményezés szerintük egy újabb lépés, amely hozzájárul egy civil spiclihadsereg kialakulásához. Nemrég Waltham Forest, London észak-keleti külső részén fekvő kerületének vezetősége ajánlott fel pénzt azoknak, akik bizonyítást nyerően jelentik, ha szomszédjuk szemetel, graffitizik, vagy kutyája a járdán végzi dolgát. A Daily Mail szerint egyes nagy-britanniai önkormányzatok gyerekeknek is hajlandók fizetni, hogy jelentsék a kisebb környezetszennyezéseket a környezetükben. Angliában becslések szerint mintegy kétszázezer olyan cím van, amely alatt valójában nem az ott bejelentett lakosok élnek. Egyes adatok szerint ráadásul a szabályok megszegői gyakran négyszer akkora díjat szednek be illegális albérlőiktől, mint amennyit ők az önkormányzatnak vagy más tulajdonosnak fizetnek. A döntéshozók azt remélik, hogy mintegy tízezer ilyen ingatlant tudnak szerezni az akcióval, s ezeket olyan családoknak utalhatják ki a jövőben, akik régóta várakoznak saját otthonra. Szerintük a szomszédok vigyázó tekintete egyéb szociális problémák visszaszorítására is hatással lehet. A héten induló akcióval első körben nyolcezer olyan ügyet vizsgálnak ki, ahol fölmerül a gyanú, hogy a bejegyzett bérlő törvénytelenül adja ki a lakását. Hivatalos adatok szerint miközben a szigetországban egymillió-nyolcszázezer család várakozik önkormányzati lakásra, 2007 óta mindössze hatvanezer ilyen ingatlan épült. (Forrás: www.mno.hu) |
"MERZ" nőnek lenni jó! (x)
Bazi nagy magyar adótartozók: egzotikus cégek az új adóslistán
|
PATENTEX OVAL - hormonmentes és biztonságos fogamzásgátlás (x)
Contractubex - Világelső a hegkezelésben*! (x)
|
| Portálok | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! |