hirlevel

Meghackelték a NASA-t Nyomtatás E-mail
ImageA hétvégén ismeretlen elkövetőek betörtek az amerikai Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatalának (NASA) két alrendszerébe, nevezetesen a műszerezési és technológiai egység valamint a szoftverfejlesztési részleg informatikai központjaiba, majd a feltört felületekről mintegy bizonyítékképpen képernyőfotókat készítettek.
Az egyik felvételen tisztán kivehető a meghackelt adminisztrációs felület, melyben a hackerek akár módosításokat is végezhettek volna – de nem tették.

A Damballa biztonságtechnikai cég egyik szakértője, Gunter Ollmann blogjában azt írja, a hivatal számítógépei a jelek szerint képtelenek voltak kivédeni az SQL-injekciós metódussal végrehajtott kibertámadást. A támadók kiléte és szándéka egyelőre ismeretlen.

NASA adminfelület hack
Forrás: TinKode

A NASA-t meghackelni nem éppen veszélytelen cselekmény; jól tudja ezt Victor Faur is, aki 2005 novembere és 2006 szeptembere között több NASA-rendszerbe hatolt be sikeresen – mint elmondta, pusztán a sebezhetőségekre akarta felhívni a biztonságosnak hitt rendszerek üzemeltetőinek figyelmét. Az aradi hackert 2008 novemberében 238 ezer amerikai dollár kártérítésre és 16 hónap felfüggesztett börtönre ítélte az ügyében eljáró román bíróság. Faurt azonban az Egyesült Államokban is bíróság elé akarják állítani: az amerikai ügyészség kilencrendbeli számítógépes betöréssel és bűnszövetkezetben való részvétellel vádolta meg. Ha minden vádpontban bűnösnek találják, a helyi törvények szerint akár 54 évnyi börtönre is ítélhetik.

 

(Forrás: www.itcafe.hu)

 

Milliárdos olajadócsalókat kaptak el

ImageTöbb szálon futó nyomozás vezetett ahhoz a bűnbandához, amely alig egy év alatt mintegy egymilliárd forint kárt okozott az államnak az adószabályok kijátszásával: törvénytelen üzletek sorozatával bújt ki a jövedéki adó és az áfa megfizetése alól – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben.

Nyomozás indult a százmilliárdos csepeli beruházás ügyében

ImageNyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerződés ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indítottak eljárást.



Ajánló

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!