| Miért nem működtek az amerikai terrorfigyelő listák? |
|
|
Az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek több szintű terrorfigyelő listát működtetnek az esetleg merénylők távol tartására; a karácsonyi detroiti merénykísérletet lehetővé tevő biztonsági kudarc nyomán azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a listák rendszere nem működik tökéletesen.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a többi hírszerző és biztonsági ügynökségtől nyert információk alapján határozza meg azoknak a személyeknek a körét, akik nem kaphatnak amerikai vízumot, nem léphetik át az amerikai határt vagy nem szállhatnak fel az Egyesült Államokba tartó repülőgépre. A háromszintű rendszer alsó, legbővebb adatlistája az úgynevezett TIDE-lista, amelyen nagyjából 550 ezer személy szerepel. Az FBI Nemzeti Terrorellenes Központja által frissített bázisba olyan emberek adatai kerülnek, akik potenciális veszélyforrást jelentenek az Egyesült Államokra. A naponta megújuló listára az amerikai biztonsági és felderítő ügynökségek, valamint a külföldi társintézmények raknak fel neveket. Azok kerülhetnek ide, akikről kiderült, hogy bármilyen gyanús, terrorizmushoz kapcsolódó tevékenységet folytattak, például anyagi segítséget vagy menedéket nyújtottak terroristáknak. A második szint a hivatalos Terrorizmusfigyelő Lista jelenleg mintegy 400 ezer névvel. Ez a lista esténként frissül, az előző adatbázisba kerülő nevek közül az FBI terrorellenes központja dönti el, melyek kerüljenek fel erre a magasabb veszélyességi fokozatú listára. Ahhoz, hogy valaki ezen szerepeljen, két feltételnek kell teljesülnie. Egyfelől a névhez kapcsolódóan elegendő életrajzi információra van szükség annak biztosításához, hogy valóban a megfelelő személyről van szó; másfelől olyan értesülés kell, hogy az illető feltételezhetően terrorista tevékenységben vett vagy vehetett részt. Egyszerű találgatások vagy pontatlan sejtések alapján nem lehet olyan megalapozott gyanút megállapítani, amely a listára kerüléshez szükséges. A szóban forgó 400 ezer emberből 14 ezren szerepelnek a második szint egy allistáján, amely kimondottan a légi közlekedésre, a légi utasokra vonatkozik; ezeknek a személyeknek nem tiltják meg a beutazást, de mozgásukat fokozott figyelemmel kísérik. A karácsonyi merénylő, a nigériai Umar Farouk Abdulmutallab rajta volt a második szintű listán, onnan azonban már nem jutott tovább a neve a harmadik szintre, a jóval szűkebb, a repülőgépre szállást tiltó adatbázisba, mielőtt a Detroit felé tartó amerikai utasszállítóval Amszterdamból elindult. A legszigorúbb, harmadik szinten, a tényleges tiltó listán 3400 személy szerepel; legtöbbjük külföldi, 170 amerikai állampolgár is köztük van. Ide csak ismert vagy feltételezett terroristák kerülhetnek fel, olyanok, akik vélhetően azonnali fenyegetést jelentenek a polgári repülésre vagy az amerikai nemzetbiztonságra. A többszintű terrorfigyelő listákat napi rendszerességgel frissítik, átlagosan 400-1200 nevet folyamatosan levesznek azokról, illetve felhelyeznek rájuk, valamint módosítják a hozzájuk kapcsolódó információkat. Az amerikai kormány közzétette annak a jelentésnek a 6 oldalas kivonatos összefoglalóját, amelyet azokról a biztonsági hibákról készítettek, amelyek lehetővé tették, hogy a nigériai merénylő feljuthatott a detroiti járatra, és kis híján felrobbantotta a csaknem 300 utast szállító repülőgépet. A jelentés szerint emberi tévedések és egy sor rendszerszintű hiba idézte elő, hogy a jemeni szélsőségesek által kiképzett fiatalember robbanószerrel az alsónadrágjában felülhetett az amerikai utasszállítóra. Az is közrejátszott a majdnem katasztrófához vezető hibasorozatban, hogy a washingtoni külügyminisztériumban egy adatbázisban történt kereséskor elírták Umar Farouk Abdulmutallab nevét, így azt hitték róla, nincs érvényes amerikai vízuma, vagyis repülőre sem ülhet. Fatális hiba volt továbbá, hogy a fiatalemberrel kapcsolatos, a Nemzetbiztonsági Ügynökség birtokában levő fontos értesülések elakadtak a rendszerben. Ezek után az FBI terrorellenes központja - amelyet éppen azért hoztak létre, hogy biztosítsa az adatáramlást a 16 hírszerző ügynökség között, megelőzendő a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonló merényleteket - a szabályokat alkalmazva nem emelte át Abdulmutallab nevét a második szintű adatbázisból a repülést tiltó szűkített listára. Barack Obama elnök - aki személyes felelősséget vállalt a biztonsági kudarcért - egyebek mellett elrendelte: meg kell változtatni azt, ahogyan a hírszerző szervek a potenciális fenyegetésekre vonatkozó értesüléseket feldolgozzák. (Forrás: www.sg.hu) |
"MERZ" nőnek lenni jó! (x)
Bazi nagy magyar adótartozók: egzotikus cégek az új adóslistán
|
PATENTEX OVAL - hormonmentes és biztonságos fogamzásgátlás (x)
Contractubex - Világelső a hegkezelésben*! (x)
|
| Portálok | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak. A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást! |