| Vádalku készül? Tovább dagad a BKV botrány |
|
|
Újabb kihallgatások, őrizetbe vételek. A rendőrség a BKV kommunikációs szerződéseit vizsgálta, egyúttal a gyanúsítottak lakásán és a BKV egyik irodájában tartott házkutatást. A nyomozóhatóság szerdán letartóztatta a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató...
...helyettesét R. Miklóst és Z. Tibor egykori főosztályvezetőt vagyonkezelési kötelezettség megszegésének gyanújával. A délelőtt folyamán gyanúsítottként hallgatták ki M. Lászlót, akit bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel vádolnak. Szintén gyanúsítottként hallgatták ki T. Györgyöt az igazgatóság egykori elnökét, és M. Ernő igazgatósági tagot is. Őrizetben a volt informatikai igazgató Szerdán elfogták a rendőrök a BKV volt informatikai igazgatóját is. A férfi Szegeden bujkált, szerdán a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság nyomozói és a Sólyom bevetési alosztály rendőrei fogták el. A volt informatikai igazgatót vesztegetéssel gyanúsítják. Csaknem két hónapja bujkált, előbb országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki ellene. Őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is. A nyomozók ismételten kihallgatták H. Évát, aki felbujtóként 12 szerződéssel mintegy 81 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Vádalku? Kedden, H. Éva egykori főnöke, a képviselőjelöltségéről lemondott Hagyó Miklós a vádakkal kapcsolatban azt mondta: nincs takargatni valója. Sajtóhírek szerint a közlekedési vállalat korábbi vezérigazgató helyettese, Balogh Zsolt szerint azonban van: Balogh ezzel kapcsolatban a nyomozóhatóságokkal egyeztet. Ügyvédje, Bárándy György nem erősítette meg, hogy Balogh terhelő vallomást tenne Hagyóra. „Azt nem tudom megerősíteni, hogy Hagyó Miklós rovására, csak azt, hogy van egy ilyen vádalku” – nyilatkozta Bárándy. A 12. kerületi szocialisták hétfőn dönthetnek Hagyó utódjáról, sajtóhírek szerint a Pénzügyminisztérium államtitkárát, Katona Tamást indítanák a kerületben. A szocialisták szerint a visszalépett Hagyó Miklós felelősen cselekedett. „Helyesen mérte fel a helyzetét, és ez egy kampányban különösen fontos. Ő is azt emelte ki, hogy nem akarja terhelni a kampányt, szerintem ez így volt korrekt” – nyilatkozott Mesterházy Attila, szocialista miniszterelnök-jelölt. A Fidesz viszont kritikusan reagált Katona jelölésére: „Bebizonyosodott, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc emberei kapnak lehetőséget, akiknek egyéként nem lenne helyük már a közéletben.” – jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője. Később hozzátette: a BKV botrány szálai elérhetnek akár a főpolgármesterig is. Forrás: www.atv.hu |
| Portálok | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. © O|G|H - a hír szerzõje Partner ajánlatok: Comp-Let Party Sevice - több mint party service , mégsem ügynökség! Rendezvényszervezés , party service , catering , esküvőszervezés! |