Elkapták a volt BKV-igazgatót Nyomtatás E-mail
ImageElfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját. A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta.
A rendőrségi közlésben csak F. Zs.-ként szereplő férfit 2009. december 4-e óta körözték. F. Zs.-t a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatását. A BKV volt informatikai igazgatója ellen korábban országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki. F. Zs. megalapozottan gyanúsítható "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett" vesztegetés bűntettével, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés - ismerteti a közlemény.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.
 
 
(Forrás: www.fn.hu)
 



Ajánló


Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje

Partner ajánlatok:

Comp-Let Party Sevice - több mint party service , mégsem ügynökség!
Rendezvényszervezés , party service , catering , esküvőszervezés!