Balogh Zsolt is gyanúsított a BKV-ügyben Nyomtatás E-mail
ImageBalogh Zsoltot BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóját tettesként, hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség és az ügyészség. Fővárosi Főügyészség keddi közleményéből kiderült, hogy Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója a ...

...Szalainé Szilágyi Eleonóra és társai ellen indult büntetőeljárásban gyanúsítottként szerepel. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon megerősítették, hogy tettesként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják Baloghot, a gyanúsítás a kommunikációs szerződésekkel függ össze.

A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója a többi között arról számolt be, hogy nagyságrendileg mintegy 70 millió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül, és azóta tudja, hogy 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.

Vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában már arról beszélt, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. Szólt arról is, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót Hagyónak személyesen adott át Lelovics Ottó kommunikációs szakember irodájában. A másik 15 milliót olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val.
 
(Forrás: www.fn.hu)
 


Eventexpo


Ajánló


Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje

Partner ajánlatok:

Comp-Let Party Service - több mint party service, mégsem ügynökség!
Rendezvényszervezés, party szervíz, catering, esküvőszervezés!

....................................................................................