hirlevel

Veszélyben vannak az üzletek, ahol nők dolgoznak? Nyomtatás E-mail
Image2011. június 21-én az esti órákban egy ismeretlen férfi jelent meg a szolnoki ékszerüzletben majd egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve követelte az értékeket az ott dolgozó nőtől. Miután a fiatal rabló megkapta a zsákmányát elmenekült az ékszerboltból. 

 

A rendőrök forró nyomon elindulva , nagy erőkkel kezdték meg az elkövető felkutatását a városban, amely hamar eredményre vezetett. Szerdán reggel őrizetbe is vettek egy tizenkilenc éves szolnoki, büntetlen előéletű férfit, aki ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítottak nyomozást, amelyet szakértők bevonásával vizsgál a rendőrség.

Idén egyébként már nem ez volt az első fegyveres rablás a megyében. Januárban egy férfi kettős rablást követett el, előbb egy takarékszövetkezetet, majd menekülés közben egy élelmiszerboltot fosztott ki, fegyverrel a kezében.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elkövetők előnyben részesítik a biztonságtechnikailag kevésbé védett helyszíneket. Az utóbbi években területünkön benzinkutakat, pénzintézeteket — Cibakházán kettőt is — kisebb élelmiszerboltokat, zálogházat, hoteleket, patikákat raboltak ki fegyveresen.

Az elkövetés helyszínét tekintve vonzó lehet a kevés létszámú alkalmazott, vagy ahol kevésbé számítanak a sértett ellenállására, mert mondjuk hölgyek dolgoznak ott.

A fegyvernek látszó tárgyakról utólag többségében kiderül, hogy nem éles lőfegyver, csak gázriasztó vagy Flóbert-pisztoly volt — olvasható a Szoljon.hu-n.

(Forrás: Szoljon.hu)

 

 

Elveszett illúziók, avagy miért hulló csillag Brazília és Oroszország

ImageA nyersanyagárak, például az olajár, lassú, de biztos leépülését prognosztizálja a téma egyik legnevesebb nemzetközi szakértője. Ruchir Sharma, a nagy befektetési bank és tanácsadóház, a Morgan Stanley fő stratégája az alapblog.hu-nak adott interjúban értésre adja: a gazdaságtörténelem bizonyítja, hogy a természeti kincsek, köztük a mezőgazdasági termékek árai, a termőföldét is beleértve, ...

Csak 13 ezren töltötték ki a söralátét adóbevallást

 A szabályok változása állhat annak hátterében, hogy május elejéig a korábbinál kevesebb bevallás érkezett az adóhatósághoz. Minössze másfél millió szja-bevallás érkezett eddig a NAV-hoz: az új, egyoldalas söralátét bevallást 13 ezren töltötték ki - ismerteti a Magyar Nemzet hétfői száma. 



Ajánló

em_web

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!