Egy ménfőcsanaki férfi csaknem másfél millió forintot felejtett egy autó tetején. A kocsi az övé volt, éppen akkor adta el, és megkérte az új tulajdonost, hogy vigye őt haza. Útközben arra lettek figyelmesek, hogy mögöttük torlódás alakult ki. Ekkor vették észre a pénz után kapkodó embereket.
A rendőröket egy győri zeneszerző, a Skatula-duóban vagy az Erogén Zóna nevű együttesben ismertté vált Tompa Mihály hívta ki, aki állítása szerint kiabált a többieknek, hogy ne nyúljanak más pénzéhez. Hiába, 450 ezer forint eltűnt. Egymillió forint viszont előkerült, ez is valami. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Rákosfalvi Zoltán ügyvéd elmondta: a jogtalan eltulajdonítás szabálysértését vagy bűncselekményét követte el az, aki vitt a pénzből. Forrás: gyorplusz.hu |