hirlevel

Bazi nagy magyar adótartozók: egzotikus cégek az új adóslistán Nyomtatás E-mail
ImageAz adóhivatal szokás szerint közzétette a legnagyobb tartozók listáját. A listán azok a magánszemélyek szerepelnek, akiknek 2011 utolsó negyedévében lett jogerős 10 millió forintot meghaladó az adóhiánya, szervezetek esetében ez a határ 100 millió forint.

A feltüntettek elérhető nyilvános adataiból jó képet kaphatunk nagy adótartozókról. A listán szereplő több mint 120 cégnél és magánszemélynél összesen hozzávetőleg 20 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg jogerősen 2011. október 1. - december 31. között. A listavezető összes tartozásából szőröstül-bőröstül meg lehetne venni a Fradit, az első tíz helyezett adósságából megmenekülne a Malév. Ugyanakkor nem túlzás azt állítani, hogy ezeknek a tartozásoknak jelentős része nehezen behajtható. A legtöbb cégnek jó ideje nincs már adószáma, többen gyanúsan elvarázsolt helyekre vannak bejelentve, előfordul olyan több száz millióval tartozó magánszemély, akinek nincsen lakcíme.

Részletek az index.hu oldalon

 

 

 

Mindenki bank- és telefonszámlájában turkálhat a NAV

ImageCélzott ellenőrzés nélkül szerezhet információkat az adóhatóság a magánszemélyek és a vállalkozások telefonálási és bankolási szokásairól. A telefonhívásokra, sms-ekre, pénzügyi tranzakciókra a jövőben kivetendő adóterhek megfizetését ugyanis csak úgy lehet ellenőrizni, ha a revizorok betekintenek az ügyfelek számláiba.

A magyar cégek akkor hívnak biztonsági szakembert, ha baj van

ImageJasenszky Nándortól, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága egykori alosztályvezetőjétől, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tíz éve folyó gazdasági, üzleti, információ- (hír)szerzés tanfolyam oktatójától a Népszabadság megtudta, hogy az üzleti hírszerzéssel foglalkozó szakembereknek...



Ajánló

ev_web

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!