hirlevel

A WestLog DC lendületesen kezdi az új évet Nyomtatás E-mail
 2012 év eleje sikeresen indult a Biatorbágyi WestLog DC számára, hiszen újabb bérlő a Partner in Pet Food Hungária választotta raktárbázisának a logisztikai központot. A cégcsoport a sajátmárkás állateledelek piacán Európa elsőszámú gyártója és két jelentős kapacitású gyárat is üzemeltet Magyarországon.  „Cégünk dinamikusan fejlődik, termelési kapacitásunk és az értékesítési volumen is évről évre növekszik. A belföldi és nemzetközi vevők minél gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében döntöttünk a centralizált raktározás mellett és a fejlett infrastruktúra mellett nagyra értékeltük a WestLog üzemeltetőinek rugalmas hozzáállását is” - mondta Apró László, a Partner in Pet Food supply chain vezetője.

Ismét bebizonyosodott, hogy a WestLog DC alap koncepciója egy örök filozófia, miszerint rugalmasan és gyorsan biztosítanak magas minőségű szolgáltatást.

„Nagy örömmel tölt el, hogy újabb bérlőt köszönthetünk a logisztikai központban és jó látni, hogy Partner in Pet foodlogisztikai szempontból is professzionálisan közelítette meg a raktár kiválasztását. A földrajzi adottságok és a kedvező ár mellett fontos szempont volt, hogy a magas raktári polcrendszerrel felszerelt 2 200 m2 -es csarnokban egy gyors és költséghatékony operációt lehessen működtetni” – tette hozzá Szucsány György, a WestLog DC ügyvezető igazgatója.

A sikeres csapatmunka részeként a tranzakcióban közreműködő kizárólagos ügynökség a Colliers International volt.

Forrás: Colliers International - OGH
 

Colliers achieves first LEED Platinum Certification in Eastern Europe

 Colliers Eastern European Green Building Certification Team – led by Michael Smithing - has secured the first LEED Platinum Certification in Eastern Europe on behalf of Citibank in Budapest, Hungary. Citibank’s Global Shared Service Center at Arena Corner in Budapest has become the first Citi Office facility...

Cautious banks, late investment bolsters figures

ImageBased on the latest investment market report of Colliers International Hungary, the total investment transaction volume in Hungary in 2011 was €650 million, in comparison to 2010 when the value of investment transactions was less than €200 million.



Ajánló

ev_web

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!