Krízis
Malév: tízezrek futhatnak a pénzük után
ImageTöbb tízezer, de akár százezer Malév-jegytulajdonos is hiába fut a pénze után - ez derült ki a fogyasztóvédelmi bizottság hétfői ülésén. A mintegy 220 ezer magyar károsult felét a nemzetközi légügyi szervezet kártalanítja, a jegyvásárlók bankkártyával vásárló harmadának pedig a bankjuk fizeti vissza a pénzét.
 
PATENTEX OVAL - hormonmentes és biztonságos fogamzásgátlás (x)
ImageFogamzásgátlás azóta létezik, amióta az emberiség, hiszen a szexualitás végigkíséri életünket, napjainkat. Természetesen az ősi egyiptomban és az antik görög világban másképpen védekeztek a nők a nem kívánt terhesség ellen, de a mai kor felvilágosult hölgyei számára, már számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy önmaguk számára a legmegfelelőbb készítményt válasszák ki.
 
Contractubex - Világelső a hegkezelésben*! (x)
ImageMűtétek, sérülések, égések sebgyógyulása után képződő hegek kezelésére.
A Contractubex® különböző típusú hegek kezelésére alkalmazható a seb bezáródása után. Hatását úgy fejti ki, hogy elnyomja a hegszövet növekedését, és elsimítja, fellazítja a hegszövetet.
 
Tízmilliárdot kér a francia cég Pécstől
ImageVálasztott bírósághoz fordult a francia Suez Environnement cég: 32 millió euróról, azaz a jelenlegi árfolyamon mintegy 10 milliárd forintról van szó. Ennyit kérnek Pécsi Önkormányzattól a Pécsi Vízmű székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért - írja a pecsistop.hu.
 
Az írek már megcsinálták? Adósmentő csomag, amire Matolcsy vár
ImageA Magyar Bankszövetségtől várják azt a javaslatcsomagot, mely az eddiginél sokkal szélesebb körben kínálna megoldásokat a devizahitel-probléma kezelésére. A lényeg a többes szám: nincs ugyanis egyetlen tuti, minden adós esetében egyaránt bevethető, rövid távú megoldás.
 
Bezár egy tízmilliárdos magyar csokicég
ImageTöbb mint száz ember veszítheti el a munkáját, és vége lehet a több milliárdos forgalmú, közel húszéves múlttal rendelkező Csoki Hungária Kft.-nek egy szlovák bejegyzésű vállalkozás miatt, amely az adóhatóság szerint áfacsalást követett el - számol be az esetről a Gazdaság.hu.
 
Kína kínban - megmentik az eurót?

ImageKína "titokban felajánlotta az euróövezet megsegítését", de ennek fejében átfogó költségvetési reformokat és további állami kiadáscsökkentéseket vár el - írta a The Sunday Times. A vezető brit vasárnapi konzervatív lapnak a legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari hatalmak (G20) párizsi pénzügyminiszteri tanácskozásához "közeli" források azt mondták, ...

 
Csaló a brit külpolitika formálója?

ImageCsalás gyanújával rendőrségi vizsgálat indulhat Liam Fox volt brit védelmi miniszter közeli bizalmasa ellen, aki a minap lemondott tárcavezető tanácsadójának adta ki magát, és vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint még az izraeli hírszerző szolgálatot, a Moszadot is rászedte.

 
Kirúgáshullám jöhet a szállodákban?

ImageBár a hoteliparban még mindig erős a túlélési ösztön, Magyarországon túl sok remény nem maradt − vélik az ágazati szereplők. Ráadásul újabb elbocsátásokat hozhat januártól a túl nagy minimálbér-emelés.Túl sok lehetőség nincs már a fix költségek csökkentésére, a béreken lehet még valamennyit spórolni, ...

 
Csődbe viszi-e a Malt a katasztrófa? Az éves árbevétel négyszerese a büntetés
ImageTavaly az egy évvel ezelőtti katasztrófa és annak következményei ellenére nőtt, előtte viszont évekig csökkent a Mal Magyar Alumínium Zrt. árbevétele. A céget most szeptemberben 135 milliárdra bírságolták – ha a fellebbezésük nem jár eredménnyel, az a vállalat végét jelentheti. Most nyer értelmet egy különös nyár eleji törvénymódosítás?
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Találatok 1 - 10 / 241
degusta

noeldekor

grantplus

kapsza

karora

 

Az FBI és a közösségi portálok

ImageA közösségépítő weboldalak és szolgáltatások komoly népszerűsége nyilvánvalóan a hatóságok figyelmét sem kerüli el, hiszen ezek révén olyan információkhoz juthatnak, amelyeket a bűnüldözésben fel tudnak használni, akár a nyomozati munka elősegítése, akár bizonyítékok begyűjtése céljából. Úgy tűnik azonban, hogy az FBI nem elégedett azzal, ...

Magyar hacker: állásinterjúból a rács mögé

ImageTavaly lehetett először hallani Németh Attila ügyéről, amikor kiderült, hogy a 26 éves magyar fiatalembert azzal vádolták meg az amerikai hatóságok, hogy behatolt a Marriott informatikai rendszerébe, és abból bizalmas adatokat tulajdonított el még 2010-ben. Az ügy felgöngyölítésébe az amerikai titkosszolgálat is bekapcsolódott, ...



Ajánló

Privatkopo

   
   

Az Üzleti Hírszerzés online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!