2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések mellett több, kifejezetten a gyerekek számára izgalmas, érdekes programelemmel készülnek.
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron a Pünkösdi Virágálom programsorozatot. A belváros több pontján is alkotnak a virágkötő mesterek, hogy az ünnepi hétvégére színes pompába
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a pünkösdölésről szól! Két napon át örökség bemutatók, színpadi produkciók, zenés és táncos programok várják a látogatókat a szabadtéri
Merényletet követettek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, akit többször is meglőttek közvetlen közelről Nyitrabányán, ahol a szlovák kormány tartott éppen kihelyezett ülést. A miniszterelnököt
A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el tudják lopni a hangunkat a mesterséges intelligencia segítségével.
Az év elejétől egyértelmű növekedés érzékelhető a XIV. és XVI. kerületek ingatlanpiacán is, mely minden kategóriában megmutatkozott, de azért leginkább a kisebb, egy-másfél szobás lakásokat
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni,
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek
Ez lenne a legújabb, jelentősebb változás az évszázados közlekedési jelzőrendszerek kapcsán – és az elképzelés kapcsán nem is ez a legmeglepőbb, hanem hogy a fehér
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszálló repülőgép) legújabb prototípusáról, a Do328 Upliftről, mint a klímabarát repülési technológiák repülő tesztberendezéséről, vagy
A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el…
Egyre elterjedtebb az új iparági sztenderd, a…
A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra…
Alig fél emberöltővel azután, hogy a digitalizáción…
Az ESG-szempontoknak való megfelelések a szabályozásokon, az…
Az Esprit szerdán jelentette be csődjét a…
Egyedülálló ingatlanfejlesztéssel gazdagodik hamarosan a Városliget környezete…