2024. május 9., csütörtök - Gergely

Versenypiaci hírek

A Nemzetgazdasági Minisztérium április 22-én kiadott közleménye szerint 2024 első negyedévét tekintve megállapítható, hogy az év első három hónapjában a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4…
Ha minden jól megy, Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb akkumulátorgyártó országa lesz. Ezen sokan felháborodnak, arra hivatkozva, hogy ezzel veszélyes és környezetromboló ipari technológia…
Az Aldi megnyitotta első, pénztár nélküli üzletét. Az új üzletben a vásárlóknak nem kell többé sorban állniuk, és nem kell végigmenniük a fizetési procedúrán -…
A nyári táboroztatás kérdése évről évre komoly fejtörést okoz a szülők számára. Ma már az időpontok egyeztetése mellett egyéb fontos tényezőket is figyelembe kell venniük…
Csütörtökön lezajlott Magyarország első női csúcstalálkozójának hivatalos sajtótájékoztatója, amely egy igazán különleges, őszinte, sok hozzáadott értéket képviselő, jó hangulatú esemény volt. Érdekes élmény volt látni,…
A Siemens Media Award 2024 hazai díjátadóját április 18-án este tartották, amivel a technológia területén különösen magas színvonalon alkotó újságírók, illetve tartalomkészítők munkáját ismerték el.
Ambiciózus célokat tűzne ki a Nemzeti Földhő Stratégia. A szaktárca szerint a jövő a zöldenergiáé, a geotermikus energia pedig több mint egymilliárd köbméter földgázt kiválthat…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details