2024. május 9., csütörtök - Gergely

Külföldi vásárok, kiállítások

Elstartolt a Messe Berlin új magyarországi képviselete

961

2024. januárjától az Exponetwork Kft. lett a Berlini Vásárvállalat hivatalos magyar képviselete. Simon-Lutring Tünde ügyvezető igazgatóval beszélgettünk, akit arra is megkértünk, hogy a 2024-ben zajló szakvásárok, kiállítások közül emeljen ki olvasónk számára 2-3 kiemelkedő eseményt, illetve közönség-mágnest.

Gratulálunk először is az új vásárképviseleti megbízáshoz! Berlin azonban nem számít „új terepnek”…

– Valóban! A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara keretein belül láttam el korábban a Messe Berlin magyarországi képviseletét. Idén januártól a szervezeti keretek változtak meg, és egy új cég látja el hivatalosan a vásárképviseleti feladatokat. Az Exponetwork Kft. szakmai kiállítások képviseletével és azok szervezésével, valamint rendezvények teljes körű menedzsmentjével foglalkozik. Az a célunk, hogy a német vásárokon, eseményeken való részvétel megfelelő sikert és élményt tudjon nyújtani.

A Messe Berlin a világ tíz legnagyobb vásárvállalatának egyike, 180.000 négyzetméter kiállítási területtel és 27 vásárcsarnokkal rendelkezik. Évente több mint 34.000 kiállító és 2,35 millió látogató érkezik ide 180 országból. Magyarországon hivatalos képviseletként éves szinten 12 szakkiállításról adunk majd információt mind az érdeklődő kiállítók, mind a látogatók részére, és természetesen a részvételt támogató szolgáltatásokat is a csapatunk nyújtja.

–  Ez a gyakorlatban milyen segítséget takar?

– Először is, segítünk kiválasztani a vállalkozásoknak leginkább megfelelő szakmai kiállítást, majd ingyenes árajánlatot készítünk a részvétellel kapcsolatban. Ezután a standfoglalás és -tervezés folyamatát támogatjuk. Ha szükséges, segítünk nem csak a standtervezésben, de a kivitelezésben is, valamint a sikeres vásári részvételre is felkészítjük a cégeket.

Összességében tehát végigkísérjük a partnereinket a kiállítási részvétel minden szakaszán. Minden vásár esetében a látogatóknak egy országkódot tudunk felkínálni, mellyel kedvezményesen juthatnak hozzá a belépőjegyekhez. Emellett tájékoztatást nyújtunk a kísérő szakmai programokról, amelyek fokozhatják a kiállítási élményt, és bemutatjuk azokat az eszközöket is, amelyek segítségével kiállítás alatt és után is partnereket találhatnak. A sajtókapcsolatok ápolására is nagy hangsúlyt fektetünk, valamint szakmai szövetségekkel együttműködve próbáljuk minél nagyobb körben elérni és tájékoztatni a cégeket, érdeklődőket a kiállítások szerepéről a nemzetközi piacralépésben.

– Az utazás és szállásszervezésben is partner lesz az Exponetwork?

– Igen, vannak olyan partnereink, akiknek a bekapcsolásával tudunk segíteni az utazás megszervezésében. Képviseletként pedig tájékoztatást adunk a helyi, berlini közlekedési lehetőségekről és árakról.

–  A 2024-ben zajló szakvásárok, kiállítások közül mit emelhetünk ki olvasónk számára?

– Itt van rögtön a FRUIT LOGISTICA, ahol 2024. február 7-9. között 100 ország 2600 kiállítója 65 000 nemzetközi látogatóra számít. Ide várják a termelőket, kereskedőket, értékesítési láncok képviselőit, valamint csomagolási és logisztikai szakembereket. A kiállítás a friss zöldség-gyümölcs ágazat nemzetközi találkozóhelye, amely felvonultatja az összes üzleti területet és piaci résztvevőt, teljes körű áttekintést nyújt a kereskedelem és az azt támogató ágazat innovációiról, trendjeiről és szolgáltatásairól. Ez a szakmai esemény kiváló kapcsolatépítési lehetőséget kínál tehát a döntéshozói szint összes fontos célcsoportjához.

Magyarországon is közkedvelt szakmai esemény az ITB Berlin, hiszen ez a világ vezető utazási kiállítása, amely idén március 5. és 7. között nyitja meg a kapuit. Aki ide eljön, az biztosan értékes üzleti kapcsolatokat alakíthat ki, illetve mélyíthet el tudását a kísérőprogramoknak és kongresszusnak köszönhetően a globális utazási ágazatban, és akár világra szóló üzleteket is köthet.

Ha pedig kiemelhetek egy közönség-mágnest, akkor az ILA Berlin Air Show-t szeretném megemlíteni.   Itt a légiközlekedés, űrhajózás, hadászati védelem és biztonság aktuális kínálata mellett a légiközlekedés jövője kerül a középpontba. Az ILA számai is „égbekiáltóan” jók: 1100 kiállító, 100.000 látogató, 37 nemzet, 50 speciális kísérő rendezvény jellemezte az előző eseményt, és 2024-ben is hasonlóan mozgalmas szakkiállításra számítunk június 5. és 9. között.

– Köszönjük a beszélgetést, és sok sikert illetve nagyszerű eseményeket kívánunk az új vásárképviseletnek!


Simon-Lutring TündeNévjegy:

Simon-Lutring Tünde:

A nemzetközi üzletfejlesztés és rendezvények, szakmai kiállítások, valamint a marketing és kommunikáció területén több nemzetközi cégnél gyűjtöttem tapasztalatot, mint Ernst & Young, Magyar Telekom, PR ügynökségek és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. Igy több, mint húsz éves szakmai tapasztalattal és jól működő kapcsolatrendszerrel segítem a cégeket a nemzetközi piacra lépésben a kiállítási jelenlétük segítségével.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details