2024. május 9., csütörtök - Gergely

Szabadidő, életmód

A római sas árnyékában – állandó kiállítás a katonaéletről az aquincumi limes mentén

593

Aquincum (ma: Óbuda) a Római Birodalom határvárosa volt mintegy 400 éven keresztül. Ebből adódott kiemelkedő katonai szerepe a pannoniai tartományok védelmében. A mai Budapest területén több katonai tábor (köztük egy közel 6000 főt számláló nehézfegyverzetű gyalogos egységet befogadó legiós tábor) tanúsítja a kor legütőképesebb hadseregének jelenlétét.

A kiállítás a fegyverleletek, a katonai ruházati elemek és a katonaság békeidőben végzett tevékenységének bemutatása mellett olyan emlékeket is közkinccsé tesz, amelyek eddig a látogató nagyközönség előtt ismeretlenek voltak. Ilyen például a „Drusus kő” néven ismert építési felirat, amelyre a korábban Pannonia tartomány Augustus kori birtokbavételét alapozták, azonban ma már tudjuk, hogy az óbudai lovassági tábor építését megörökítő kőemlék volt Kr.u. 73-ból. De először kerül kiállításra egy több töredékből összeállított római páncéling is. Akik pedig békésebb, művészibb élményekre vágynak, azok bizonyosan elgyönyörködnek majd az aquincumi legiotáborban feltárt Mithras-szentély közel 2000 éves színes falfestményében, amelyet a szentély hangulatát idéző enteriőrben helyeztünk el a feltárás során lelt oltárkövekkel együtt.

Látogatóink egy nyüzsgő legiotábor főutcájának kellős közepére cseppenve korhűen berendezett enteriőrökbe is bepillanthatnak, sőt, a VR tartalomnak köszönhetően egy katonai barakkban, fürdőben, vagy éppen római szentélyben találhatják magukat, a kihelyezett hangpanel segítségével pedig ókori dallamokkal telik meg a kiállítótér. A forgatagban is érdemes figyelni a kis sas figurát, akinek útját követve az Aquincumban állomásozó katonák mindennapjairól és életútjáról tudhatnak meg érdekességeket. Kicsiket és nagyokat egyaránt vár a játéksarok, ahol az ókor rettegett harcosainak ruhatárát ismerhetik meg, de kipróbálhatnak korabeli társasjátékokat, illetve a hadsereg békeidőben végzett építőmunkájából is kivehetik a részüket, például fakockákból építhetik meg egy római őrtorony mását, vagy éppen elrendezhetik a limes rendszer erődítményeit Pannonia térképén.

Információ: http://www.aquincum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details