2024. május 9., csütörtök - Gergely

Üzleti hírszerzés és biztonság

Orosz hekkerek törtek be a Hewlett Packardhoz

2024-01-26 2479

Az Amerikát ért legsúlyosabb kibertámadás elkövetői ismét lecsaptak. Egy héttel azután, hogy feltörték a Microsoft elektronikus levelezését, úgy szerdán a Hewlett Packard Enterprise (HPE) e-mail-szervereire is bejutottak a Midnight Blizzard nevű csoport hekkerei.

Kiberbiztonsági szakemberek szerint a támadások ugyanattól az APT29, illetve Cozy Bear néven is ismert csoporttól indultak, amely 2020 tavaszától az egyik legkomolyabb kibertámadást hajtotta végre a SolarWinds szoftverén keresztül. A Midnight Blizzard a SolarWinds rendszerfelügyeleti szoftverét egy hamisított frissítés segítségével kompromittálta és ezen keresztül jutottak be cégek és állami intézmények – egyebek között az amerikai nukleáris fejlesztési ügynökség – rendszereibe.

Az ügy akkora port vert fel, hogy az amerikai elnöki hivatal átvétele közben Joe Biden is azzal fenyegetett, hogy komoly árat fizet, aki kibertámadást indít az Egyesült Államok ellen, bár utólag nem világos, kiknek és milyen módon törlesztettek a támadásért.

A teljes cikk: Orosz hekkerek törtek be a Hewlett Packardhoz

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details