2024. május 9., csütörtök - Gergely

Versenypiaci hírek

És te tudod, miért találták fel 74 éve a tévé távirányítóját?

2024-03-04 498

A távirányítók megjelenése forradalmasította a háztartásokban található elektronikai eszközök kezelését és irányítását. Az egyik legkorábbi és legismertebb ilyen eszköz nem meglepő módon a tévé-távirányító. Ennek első darabját még az 1950-es években fejlesztették ki, azaz már több mint hetven éve nem kell a kanapéról felkelni, és a készülékhez slattyogni, ha szeretnénk lehalkítani, csatornát váltani vagy éppen kikapcsolni. A találmány megalkotásának azonban csak részben, viszonylag közvetve van köze a kényelemhez, sokkal inkább a tévézés legidegesítőbb részéhez köthető: a reklámokhoz.

A tévé-távirányító ugyanis azért született meg, mert a Zenith Radio névre hallgató amerikai vállalat elnöke, Eugene F. McDonald ki nem állhatta, hogy tévézés közben végig kellett ülnie a reklámokat. Ezért McDonald feladatba adta a mérnökeinek, hogy tervezzenek egy olyan eszközt, amivel le lehet némítani a készüléket, vagy át lehet kapcsolni egy másik csatornára (ahol remélhetőleg nem reklámok mennek).

Az első Zenith-féle távirányító 1950-ben készült el és Lazy Bones néven futott, de ez még nem az a klasszikus távirányító volt, ugyanis még vezetékkel csatlakozott a tévéhez. Az első vezeték nélküli változatát, az Eugene Polley mérnök által tervezett Flash-Maticot 1955-ben dobák piacra – ez volt az:

A teljes cikk: És te tudod, miért találták fel 74 éve a tévé távirányítóját?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details