Nyomtatás

Régi-új gyártó állíthatja feje tetejére a magyar mobilpiacot

2024-03-25 427

2016 októberében – tehát közel nyolc éve már – indította el a Google a saját tervezésű okostelefon-családját, a Pixelt. A készülékek külföldön kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek, ami nem véletlen, ezek a telefonok ugyanis az androidos iPhone-ok, hiszen a Pixelek esetében a Google fejleszti a hardvert (magát a készüléket) és az azon futó szoftvert (Android) is, tehát a kettő közötti összhang minden más vetélytársnál nagyobb lehet.

Az igazság pedig az, hogy az összhang még nagyobb, a Google Pixel telefonok az elmúlt két-három évben stabilan ott voltak a legjobb androidos mobilok között – csak éppen nem idehaza, hanem külföldön. Hiába azonban a megrendíthetetlen háttér és anyagi stabilitás, a Google valamiért az elmúlt évek során alig bővítette azt a portfóliót, amelybe azok az országok tartoznak, ahol a készülékeiket értékesítik; egy szivárgásnak köszönhetően viszont úgy néz ki, hogy ez hamarosan megváltozhat.

Kiderült ugyanis, hogy a Google Pixel 8a, a vállalat pénztárcabarát és egyben legjobb ár-érték arányú telefonja a megjelenéskor már hivatalosan is elérhető lehet Magyarországon – de ne szaladjunk ennyire előre. Mutatjuk, hogy mit lehet eddig tudni a Pixel család új tagjáról és a hazai megjelenésről.

Ahogy arról mi is írtunk, a Pixel 8-as csúcskategóriás készülékeket még tavaly októberben leplezte le a Google. A mobilok még lekerekítettebb formatervet, ám javarészt változatlan dizájnt kaptak – a jelentősebb fejlesztések a motorháztető alatt történtek, hiszen a Pixel-családot is letarolták az MI-alapú fejlesztések. A Pixel 8 és a Pixel 8 Pro azonban a Google csúcskategóriás mobiljai, így a vállalat az elmúlt években rendre piacra dobott egy „a” jelzésű modellt is, ami sokkal elérhetőbb árazással, de ugyanolyan kiváló mobilos élménnyel lopta be magát a felhasználók szívébe – ez pedig vélhetően hasonlóan fog történni idén is.

A teljes cikk: Régi-új gyártó állíthatja feje tetejére a magyar mobilpiacot

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság