Nyomtatás

Nem kicsit, hanem jelentősen csökkent az informatikusok iránti igény Magyarországon

2024-03-25 414

Egy friss IT-munkaerőpiaci felmérés azt bizonyítja, hogy a versenyszférában sokkal kevesebb informatikai pozíciót töltöttek be 2023-ban, mint azt megelőzően, ráadásul ez a negatív trend idei első két hónapban is folytatódott. Bár nálunk nem voltak komoly leépítések, mint Észak-Amerikában, a magyar gazdaság 2023-as megtorpanása az IT-ágazatra is negatív hatással volt. Az egyik vezető programozóiskolánál azonban másként látják: szerintük a visszaeséstől nem kell megijedni, és a szakmailag felkészült junior informatikusok továbbra is találhatnak állást.

Tavaly éves átlagban 15–20 százalékkal, a 2023. januári szintet a decemberivel összehasonlítva pedig 40 százalékkal csökkenhetett az új munkaerő iránti igény a magyarországi információs technológiai (IT) szektorban. A csökkenő tendencia a 2024-es év első hónapjában is folytatódott – derül ki az IT-fejvadászattal, munkaerő-toborzással, valamint szoftverfejlesztéssel foglalkozó Bluebird International Zrt. friss kutatásából. A társaság saját ügyfélkörében végzett felmérése alapján az informatikai cégek elsősorban a meglévő állomány megtartására törekedtek, optimalizálták a működésüket, ugyanakkor kis mértékű, költségmegtakarítási célú elbocsátások is előfordultak. A bővítés egyértelműen kevésbé volt cél, mint 2022-ben.

A teljes cikk: Nem kicsit, hanem jelentősen csökkent az informatikusok iránti igény Magyarországon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság