2024. május 8., szerda - Mihály

Üzleti hírszerzés - hétfő, 12 február 2024

Az elmúlt időszakban országszerte megnövekedett az érdeklődés a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) személyes formában történő oktatásai iránt. Ennek eredményeként az online, valamint a már hosszú

Két időszaki kiállítás nyílt csütörtökön a budapesti Vasarely Múzeumban: az egyik tárlat a művész 1948 és 1998 között készült kiállítási plakátjait mutatja be, a

Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, amely több mint ötven veterán, érdekes történettel rendelkező, filmforgatáshoz is használt autónak adott otthont Belgrád központjában.

A középkorosztály dominál a hazai ingatlanpiacon, egy részük az állami támogatásokkal is élni kíván, más részük befektetési célból vásárol, illetve sokan vannak, akik élethelyzetük változása,

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint

Az egyik állomáson végzett teszt során a Transport for London egy számítógépes látórendszerrel próbálta felismerni a bűncselekményeket és a fegyvereket, a sínekre esett embereket és

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29      

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details