2024. május 10., péntek - Ármin

Sokan fognak visszatérni a munkahelyükre a járvány után, de még többen lesznek azok, akik továbbra is a távolból, vagy részben távolról fognak dolgozni – ez…
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfő délután bejelentette, hogy az Egyesült Államok „egyértelműen gondolkodik” a nemzetbiztonsági kockázatnak minősített kínai cégek kiebrudalásán, különös tekintettel a TikTokhoz hasonló…
Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges törvényeket, így a kormány várhatóan néhány napon belül dönt a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járvánnyal…
Kibertámadás érte a Honda rendszerét múlt héten, a belsős hálózatok megbénultak, és több gyárban is le kellett állítani a termelést. Nagy valószínűséggel célzott akció történt,…
Sokan bírálják az Amazont, amiért a cég szerintük minimális módon védi dolgozóit a koronavírus ellen. A vállalat most olyat tett, amitől talán megváltozik a kritikusok…
Az izraeli Ben-Gurion Egyetem és a Weizmann Tudományos Intézet kutatói szerint egy szenzorral felszerelt távcső segítségével bárkit meg lehet figyelni, ha a szobában működik egy…
A járvány terjedésének megakadályozását a privát szféránk rovására segíthetik az új megoldások. Felülírhatja a járvány elleni védekezés az adataink megszerzésére, megőrzésére vonatkozó normákat: a kézmosás hosszára…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details